A következő címkéjű bejegyzések mutatása: utazás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: utazás. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. április 16., kedd

Szicília, Catania - avagy a dél-olasz életérzés


Az idei tavasz egyik fénypontja az áprilisi kikapcsolódás pár napja volt. Az utam ekkor a dél-olasz térségbe, egész pontosan Szicíliába vezetett. Már egy ideje nézegettem a repülőjegy árakat, és mindig vágyakoztam arra, hogy az olcsó lehetőségek kihasználásával egy kis betekintést kapjak a világnak, Európának ebbe a régiójába is. Végül idén sikerült ezt megszervezni, és három napot tölteni Szicília egyik városkájában, Cataniában. Sajnos most kevés fotót tudtam készíteni, nézzétek el, ha azok sem olyan szuperek. Majd legközelebb jobban igyekszem.



2023. március 28., kedd

Cserkeszőlő, Royal Hotel és Szabadulószoba


Az utóbbi időben már-már igyekszem sportot űzni abból, hogy olcsóbb, de jó lehetőségeket fedezek fel a szabadidő eltöltésében, legyen az kirándulás, utazás, éttermezés vagy bármi más. Így jutottunk el a születésnapunk alkalmából Sárvárra, egy fantasztikus helyre, ahol nagyon kiválóan is éreztük magunkat január végén, és még viszonylag szép időt is kifogtunk hozzá. Most egy újabb lehetőséget használtunk fel, egy olyan helyre utaztunk el, amit kevesen ismernek, vagy legalábbis ezt feltételezem a tapasztalatunk alapján. Cserkeszőlő. Vajon számotokra mit mond ez a név? Olvassátok el, nekünk mit hozott.

2023. február 1., szerda

Szülinapi kalandozások - azaz sárvári pihenés


Már-már hagyománynak tekinthető (hiszen már másodszor fordul elő 😀), hogy a szülinapjainkat megünneplendő, egy pár napos hazai kiruccanást iktatunk be az amúgy is mindig olyan hosszú, nyomasztó január végi időszakba. Idén egy kósza csomagajánlat kínálta lehetőséggel élve Sárvárra látogattunk el.



2022. február 1., kedd

Fél évszázados ünneplés és Villány

Jó kis cím, nem? Hogy jön össze ez a két dolog? Nem, nem Villány fél évszázados, és nem is hozzá kapcsolódik ez igazából. De persze mégis, ha nem is úgy. Na jó, abbahagyom a virágnyelvet. Az a helyzet, hogy én lettem 50. És akkor erről ne is ejtsünk több szót 😀 Inkább mégis legyen Villány a téma, ahol az előbbi évforduló alkalmából töltöttünk el egy rövidke időt, azaz 2 éjszakát. Szezonon kívül, de azért olvass tovább nyugodtan, hátha mégis érdekes lesz 😉

2021. augusztus 26., csütörtök

Nyaralás Covid idején - Horvátország, Opatija, Volosko




Idén már a második nyarunkat töltjük a Covid-járvány árnyékában. Ez persze meghatározza a nyaralási lehetőségeket, egyáltalán, az esélyét annak, hogy az ember elinduljon valahová. 
Tavaly nyáron a személyes gyászom és a járvány árnyékában el tudtam utazni a még a Covid megjelenése előtt foglalt horvátországi útra, Crikvenicába. Arról az útról nem írtam ide, nem volt mentális erőm hozzá.
Idén előre már nem lehetett elég bátor az ember az előre foglaláshoz (legalábbis én nem voltam az a januári-februári kaotikus időszakban, az oltás körüli bizonytalanságok idején), ezért csak június közepén jött el a pillanat, amikor a nálam bátrabb emberek által meghagyott szálláshelyek közül igyekeztem választani. Végül eredményes voltam, és sikerült az előre definiált feltételeink szerint - miszerint ne legyen messze, legyen közel strand, kényelmes apartman legyen és ami igen fontos, hogy legyen szép kilátást biztosító, kényelmes terasza - egy elég jó szálláshelyet találni és foglalni. Az utunk Opatijába, vagy régi "magyar" (valójában olasz) nevén Abbáziába vezetett. 

2019. szeptember 20., péntek

Malmö Koppenhága nélkül

Az idei őszi félév elég erősnek igérkezett már viszonylag korán, ezért augusztus elején kis vívódás után lecsaptam a regisztrációs időszakra eső néhány napos kikapcsolódást biztosító olcsó repjegyre.
A havi BKV bérlet árának 60%-ába kerülő jeggyel egyik kedvenc országomba, Svédországba utazhattam el 4 napra. Mint utóbb kiderült, az utazás nagyon jó döntés volt, már ami az ottani körülményeket illeti (az itthoni munkakezdési körülményeket illetően kevésbé volt optimális, ez is kiderült). 
Ebben a régióban egyszer már jártam, akkor bedőltem a sokak által vallott szemléletnek, vagyis hogy Malmö csak Koppenhága meglátogatásával egybekötve "éri meg". Nos, én most eldöntöttem, hogy márpedig a dánok most nem érdekelnek, csakis kamaszkorom szenvedélyesen szeretett népe, a svédek (igen, egy svéd Forma-1-es autóversenyzőtől, Stefan Johanssontól még aláírt ereklyém is volt :) ) egyik vidéki városát és annak környékét veszem célba. Kicsit rizikósnak tűnt a szeptember eleji pár nap a skandináv időjárás szempontjából, és az előrejelzés nem is kímélt, egész napos esőzést jeleztek több napra is abból a négyből, amire készültem kiutazni. De hogy milyen is volt mindez, arról pár sorban olvashatsz néhány felszínes mondatot a következőkben.

2019. július 6., szombat

Mariazell újratöltve

Igen, ismét Mariazellben jártam. Még a pünkösdi hosszú hétvégén történt, csak a munkahelyi elfoglaltságok elsodortak, most jutottam csak el addig, hogy leírjam a mininyaralásomat nektek.
A téli tapasztalatokat felhasználva, már a rövidebb átszállási időt figyelembe véve utaztam, és a kikapcsolódás, pihenés, csend és túrázás volt a célom, kiszakadni végre a zajos nagyvárosból, kilépni kicsit a taposómalomból. Mindjárt olvashatjátok is, hogy sikerült-e elérni a kitűzött célt.





2018. december 31., hétfő

Évvégi utazás - az influenza körül


Az év utolsó hónapja nagyon jól indult (lásd Mariazell, előző poszt), de sokkal kevésbé jól folytatódott.
Alighogy visszatértem a havas, csodás, hosszú hétvégéről, pár nap múlva másik utazás vette kezdetét: a téli szabadságot az influenza társaságában a Szoba-szigeteken töltöm, lázcsillapítót habzsolva, és a köhögéscsillapítás különböző gyógymódjaival ismerkedem. Igen, ez pont olyan rossz, mint amilyennek hangzik. Így aztán sem karácsonyi menükről, sem szilveszteri mulatságról/utazásról nem tudok beszámolni ebben a posztban. Az évzáró bejegyzésemben így csak abban tudok reménykedni, hogy a következő év jobban indul, mint ahogy a mostani végződik, és az élet kevésbé lesz stresszes és a munka mellett szabadidőm is marad, amit arra tudok fordítani, hogy anyagot gyűjtsek a további utazós posztokhoz.
Drukkoljatok! 💪🙏

Most pedig kívánok mindannyiótoknak békével, egyetértéssel, nyugalommal és örömmel teli, sikeres új esztendőt, váljon valóra minden fogadalmatok/kívánságotok!
via GIPHY

2018. augusztus 26., vasárnap

Kedvenc és extrém szálláshelyek itthon és a nagyvilágban


A kirándulások, utazás mellett szabad perceimben szívesen foglalkozom azzal is, hogy azt tervezgetem, legközelebb/máskor/valamikor/egyszercsak hová utazzam :D Ehhez viszonylag gyakran szörfölök a Bookingon és az Airbnb-n. Most azok közül a szálláshelyek közül mutatok meg néhányat, amelyek egyrészt nekem valamilyen tulajdonságuk miatt különösen tetszenek és tervezem, hogy a jövőben megszállok ott, másrészt pedig amelyek különleges, akár extrém helyek. Utóbbiakra valószínűleg sosem látogatok majd el (vagy túl messze vannak, vagy túl drágák, vagy a kettő együtt :D ), de a fantáziámat megmozgatják. Kattintsatok, ha érdekel benneteket, mi tetszik nekem. (Egyik hely bemutatása sem reklámcélú, nem kapok érte senkitől anyagi juttatást, csupán a saját érdeklődésem mentén, a Booking vagy Airbnb linkjeikkel hivatkozva mutatom meg őket. Sajnos a Bookingról nem lehet beágyazni, csak az Airbnb-ről.)

2018. június 10., vasárnap

Kultúrák talákozása - Szarajevó




Március eleje már elég régen volt, azóta - ha nehezen is, de - jött egy hirtelenmeleg tavasz, majd megérkezett szinte a nyár is. Az én életemben azonban az elmúlt három hónap a munka és az utazáson való gondolkodás skáláján való csúszkálással telt :) Így nem is született új bejegyzés. Na de most!
A gondolkodás eredményeképpen - az elhalasztott hosszúhétvégi utak helyett - a tavalyi évhez hasonlóan a még előszezoni június elejére sikerült egy utat összehozni. Ahogy a poszt címéből is kiderül, balkáni kirándulásra adtam a fejem, hogy miért éppen Szarajevó, arról hamarosan pár szóban bekezdésben írok. A posztban elsősorban a személyes benyomásaimat, az általam látogatott helyeket mutatom be, kicsit kitérek a végén a főbb tudnivalókra is, de főleg sok képpel gazdagítom.

2017. szeptember 7., csütörtök

A Bihar-hegység vonzásában

Az idei nyaram izgalmas hete volt - a portugáliai egy hét, valamint a salzburgi 3 nap és balatoni 3 nap mellett - az augusztus elején a Bihar-hegységben eltöltött 5 nap. Éppen pontosan egy hónappal ezelőtt indultunk el, legjobb barátnőim egyikével (tudom, nem lehet több legjobb, de nekem van :) ), akivel ráadásul először nyaraltunk együtt :) Még áprilisban lefoglaltuk a szállást, és onnantól drukkoltunk, hogy minden klappoljon, és valóra is válthassuk az utat. Hát minden klappolt, szerencsére. Jöjjön egy rövid, retrospektív beszámoló (az idő nem mindig jótékony homályának hatásával fűszerezve).

2017. augusztus 6., vasárnap

Salzburg nyáron



Tavaly télen egy csodás hétvégét töltöttem el Salzburgban, az adventi vásár bűvöletében. Már akkor tudtam, hogy nyáron is szeretném látni a várost. Bár nem pont úgy, ahogyan akkor írtam, de július utolsó előtti hetében egy hosszú hétvégére ellátogathattam a városba. Sajnos a környező falvak/tavak meglátogatására nem volt most lehetőségem, de talán a következő években valamikor ezt is sikerül megtenni. Mindezek mellett ez volt az első olyan utam, ahol végig egyedül voltam. Persze korábban is utaztam már egyedül, de eddig a célban mindig vártak (akár egyéni, akár szakmai útról volt szó, a helyszínen mindig valakikkel együtt töltöttem el az időt). Most a négy napot végig egyedül töltöttem, ez nekem a komfortzónából való kilépést jelentette. Szeretem az utazásokat mással együtt megélni, megosztani az élményeket, együtt felfedezéseket tenni, legyen az szerelmi vagy baráti társ akár. Most viszont magammal kellett megbarátkoznom. Azt hiszem, elég jól ment 😊 Ennek ellenére nem mindig szeretnék így utazni, ám már nem tart vissza az indulástól az, ha épp nincs jelentkező útitársnak. 
Nos, ezután a kis vallomás után jöjjenek a magam társaságában megélt élmények 😊

2017. július 1., szombat

Portugália - Algarve - Faro



Az idei nyaralásom a kedvenc országomban volt :) Nagyon örültem, amikor néhány hónapja napvilágot látott a hír, hogy a WizzAir az eddigi Lisszabon és Porto vonal mellett már Faro-ba is indít járatot ettől az évtől. Így nagyon figyeltem is a jegyárakat, meg egy depresszívebb áprilisi napon úgy is éreztem, hogy már nagyon muszáj a napfényes gyönyörűséges országomban feltöltődni, így kihasználva a - mostanában egyébként egyáltalán nem ritka - akciót a Wizznél, kedvező áron gyorsan megvettem a jegyet június elejére. Így már csak röpke két hónapot kellett kibírni, és már repülhettem is a napfény, a kedves emberek, a csodás városok és a tengeri herkentyűk országába. (Jó rendben, belátom, hogy ez sztereotip címszavazás lett, de nekem most ezek voltak fontosak az úton :) ) Jöjjön tehát egy nagyon sűrű beszámoló az útról.

2017. május 1., hétfő

A Medves és én

Már régóta kedvenc helyem Magyarországon Salgóbánya és környéke, a Medves-fennsík. A '90-es évek végén, a 2000-es évek elején 5-6 éven át táboroztattam ott a FICE szervezésében, a Würth cég támogatásával gyermekotthonban élő gyerekeket (és a támogató cég dolgozóinak gyerekeit, lévén az egyik cél az integráció segítése), összesen 110-120 gyereket egyidőben. Nagyon emlékezetes nyarak voltak, sokat kirándultunk, túráztunk a fennsíkon, felmásztunk a Salgói várhoz, voltunk éjszakai túrán, és ezekbenen vezetőnk volt Drexler Szilárd, akinek a Medvessel és környékével, élővilágával kapcsolatos tudása és lelkesedése egyaránt magával ragadó volt. Sokat tanultunk tőle. Azóta eltelt röpke 15-20 év, és én ezalatt is megfordultam jópárszor a Medvesben. Hol egyedül, hol nem. Ha egyedül mentem, általában amolyan én-idő volt az a pár nap, és születtek fontos döntések (pl. a doktori témám kapcsán is ott fogalmazódott meg végül, hosszú kínlódás után, a megvalósult irány). Ide látogattam el most is, mert úgy éreztem, már nagyon szükségem van arra, hogy magam legyek magammal, csendben, madárcsicsergésben, szélben-napsütésben (az esőt igyekeztem kizárni :D ), és milyen jól tettem. Ennél többet nem is nagyon írnék róla, ez a poszt a továbbiakban jobbára képeket, útvonalat tartalmaz, egy-két magyarázó mondattal. Nézzétek csak!

2016. december 12., hétfő

Advent Salzburgban

Már egy ideje olvasgattam arról, milyen is az advent az osztrákoknál. Tavaly a bécsi adventi vásárokat látogattuk meg, idén pedig nagyon vonzott a salzburgi testvére. Karácsony előtt az utolsó előtti hétvégére így megszerveztem az utat. Már november elején alig tudtunk szállást találni, és ez látszott is a helyszínen az óriási tömegen. Azért találtunk kellemes helyet, és két adventi bögrével egészült ki a tavalyi bécsi gyűjteményem :) Rövid beszámoló következik tehát Salzburgból.

2016. november 6., vasárnap

Portugália - Porto

A portugáliai út harmadik, egyben utolsó posztja Portohoz kapcsolódik. A Budapest-Porto közötti, frissen indított útvonal második járatával érkeztünk szeptember 7-én, és a visszaút is erről a reptérről történt. Mivel a járat reggel 10.10-kor indul, előző délután érkeztünk Portoba, és volt néhány óránk a városban. Én néhány éve már jártam szervezett úton itt, de akkor kötött program volt, most sokkal szabadabban dönthettünk arról, mit nézünk meg, hol időzünk, mit eszünk stb. A város magával ragadott bennünket. Azaz a villamos :)

Portugália - Aveiro

Kicsit megkésve (bocs, sok munka van, meg ilyesmi), de itt a folytatása a szeptemberi portugáliai utunknak, ahol munka kapcsán voltam, de a szabadidőt igyekeztünk jól kihasználni. Egy ilyen volt Aveiro meglátogatása is, amit egy laza egynapos programnak terveztünk, és milyen jól tettük. A várost Portugália Velencéjének is szokták nevezni a csatornái miatt, ám ez költői túlzás. Viszont azért a város szép, kellemes, a látnivalók gyalog könnyen bejárhatók. Olvassátok.

2016. október 9., vasárnap

Portugália - Coimbra és Figueira da Foz

A munka néha hordoz magában kikapcsolódási lehetőségeket is. Így voltam én is szeptemberben, amikor egy projektúton Portugáliában lehetőségem nyílt arra, hogy a munkán kívüli szabad időben meglátogassak néhány olyan helyet, ahová már korábban is szerettem volna eljutni, illetve voltam is, csak nem volt módom magam megismerkedni velük. Ez a poszt, és a következő kettő ezekről a helyekről szól, így ebben a posztban Coimbra, Figueira da Foz, a helyi utazás, az árak és az ételek kerülnek szóba. A következő két poszt majd Aveiro-ról, és Porto-ról mesél. Az írások sem nem útleírások, sem nem útmutatók, sokkal inkább szubjektív lenyomatok. Ennek tudatában olvassátok.

2016. szeptember 1., csütörtök

Nyaralás: Bakar - a helyi vezetési kultúra

A horvátok vezetési stílusáról, szokásaikról nemigen tudok általánosságban szólni. Én csak a bakari, és az odáig vezető úton velem egyidőben haladó horvátokról tudok véleményt alkotni. Az viszont érdekes lehet :)

2016. augusztus 21., vasárnap

Nyaralás: Bakar - a környék/2.

Bakar nem meglepő módon a Bakar-öböl belső csücskében fekszik. Azt az első estén és a második nap délelőttjén felderítettük, körbejártuk, megtaláltuk az összes étkezési lehetőséget, lefotóztuk majd az összes látnivalót, történelmi emléket, látnivalót. Megnéztem, hogyan gyülekeznek a cicák - amiből elég sok van, kicsit olasz módra, az utcákon -, amint egy kislány étellel feltűnik a tér közepén. 
Az öböl többi településéről is szerettünk volna képet kapni, így egy délutáni program lett a körbejárásukból. Krk közelsége, és néhány környékbeli strand (ezek közül Kostrenáról a poszt második felében esik szó) vonzereje miatt (legalábbis ezt gyanítom) a turisták, látogatók száma még alacsonyabb itt, mint Bakarban. Ezért azok számára ideális hely, akik szeretik elkerülni a tömeget, és érdeklődnek a horvátok mindennapjai iránt, nem a nagy csinnadrattával járó látványosságokat kedvelik. Ugyanis emberekkel és csinnadrattával mi nem (vagy alig) találkoztunk ezeken a helyeken. Elhagyatottságukban is szép terekkel, kikötőkkel, utcákkal, valamint kellemes, tiszta vizű, jó infrastruktúrájú stranddal igen. Lássuk ezeket.