A következő címkéjű bejegyzések mutatása: futás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: futás. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. március 20., szerda

Hosszúhétvége a Bakonyban


Belátom, nem túl kreatív címadás ez, de a lényeget mégis ez fejezi ki leginkább. A nemzeti ünnep miatti három nap jó lehetőséget kínált arra, hogy meglátogassak egy olyan vidéket, amiről már sokat hallottam, de még csak egyszer jártam arra. Igen, a Bakonyról van szó, ahol 2016 őszén jártam először (és múlt péntekig utoljára is), a Gaja-szurdokban tettem rövid kirándulást. Most azonban a Bakony más, magasabb, eldugottabb részét céloztam meg: Bakonybél felé vettem az irányt. 
Nekem a néhány napos kirándulásoknál is elég fontos, hogy milyen helyen szállok meg: nos, itt volt lehetőség bőven, az egészen fapadostól a nagyon puccos helyg minden rendelkezésre áll, ha valahány éjszakára szállást keres az ember. Lássuk, hogy mit választottam, és mit csináltam a környéken (fotók a poszt végén), úgy, hogy az időjárás kegyes is volt, meg nem is, adott is, meg nem is :)

2019. március 3., vasárnap

Futás a tó körül 3. - avagy hol van már a tavasz?

A FU-TÓ projekt 3. állomásához érkezett, egy hétvége kimaradása után épp időszerű volt :) Az "áldozat" a váci illetőségű Ligeti horgásztó lett most. Közel van, könnyen megközelíthető, csendes (most még), és egy csodálatos fás-parkos rész terül el mellette, ami további útvonallehetőségeket nyújthat az egyszeri futónak (meg biciklisnek, meg kutyasétáltatónak, meg kirándulónak, meg... bárkinek).
De azért - hogy kapcsolódjak, avagy magyarázzam a poszt címét - az időjárás nem szeret mostanában. Valahogy mindig hétvégére tűnik el a már tavaszias hőmérséklet, lesz párás a levegő, és miközben hétköznap már a kiskabát is elég, szombatra, de vasárnapra tuti visszakerül a téli dzseki. De hát az időjárás már csak ilyen szeszélyes (lehet, hogy ez már a tavaszi szeszélye? :) ), és a mozgás attól még fontos, levegőre attól még kellemes kimenni, és az élet attól még szép. Még ha nem is mindig tűnik úgy. Néhány kép illusztrálja tehát a projekt 3. helyszínét, lássuk.

2019. február 17., vasárnap

Futás a tó körül 2. - avagy egy tökéletes nap



Úgy tűnik, a tavak szerelmese lettem. Főleg a futás szempontjából. Ugyan kis elemszámú mintán (n=2), és nem feltétlenül következetes módszertannal (résztvevő megfigyelés) és nem kontrollált körülmények között vizsgálva, de az eredmények egyre inkább arra mutatnak, hogy jobban megy a futás nekem, ha tó körül történik :) Most például a Jenői-tónál. Talán kevesen ismerik (vagy én vagyok tájékozatlan), pedig nincs messze ez a hely sem Budapesttől (kicsit több, mint egy óra). Az én napomat mindenesetre - több más fontos tényezővel mutatott együttjárással persze - csodálatossá tette. Mindjárt írom, miért.

2019. február 10., vasárnap

Futás a tó körül

Néha az ilyen rövid bejegyzéseknek sokkal nagyobb jelentőségük van, mint elsőre gondolja az ember. Most a futás kapcsán írok főleg, de számomra további burkai is vannak (amit most nem osztok meg veletek, bocsánat). Amit viszont igen, az - a futás mellett - a turisztikai látványosságnak is tekinthető nőtincsi horgásztó szépsége, azaz a Szent István tó csendes bája.
Ide mentem el most, egy jó kis kikapcsolódás, felfrissülés és feltöltődés reményében. És amiért mentem, megkaptam. A csendes, nyugodt táj, a jeges, még jobbára befagyott tó, a telet is átvészelni látszó, helyenként zöldellő fű, a sárga-barna nádas susogása, a ködbe vesző túlpart homályos körvonalának látványa mind hozzájárult ahhoz, hogy a hideg, nyirkos, szürke idő ellenére jól érezzem magam, az agyam kikapcsoljam, a lelkem megnyugtassam kicsit, és a testem felfrissüljön. 

2019. február 3., vasárnap

Pótszülinap egészséges életmóddal: slow food és futás

40 felett az ember egyre inkább kisebb jelentőséget tulajdonít a születésnapoknak, persze ki szereti, ha az öregedésre emlékeztetik. Van mégis olyan helyzet, amikor öröm, ha egy újabb szülinapot ünnepelhetünk. Akár még kétszer is szívesen megüljük :) Most így esett, hogy ezen a hétvégén is tulajdonképpen szülinapi programként a múlt héten - zártkörű rendezvény miatt - elmaradt közös vacsorát pótoltuk a legjobb barátommal. Egészen véletlenül találtam rá (bár ez nem egészen igaz, mert tudtam róla, hogy létezik, de eddig nem foglalkoztatott) a Natura Hill-re Zebegényben. Kiváló helyszínnek tűnt ehhez a sokféle érzéssel felruházható születésnapi vacsorához, hiszen a mostanában oly divatos slow life szellemében slow food bistro várja a vendégeket. Hamarosan több szó is esik róla, de előtte azért jelzem, hogy nem csak ettünk, hanem mozogtunk is (éljen az egészséges életmód), megejtettük az idei első futást is :) Jöjjenek a részletek - vigyázat, étvágygerjesztő képek is következnek!

2017. július 15., szombat

Futás újra - avagy az új futócipő története

Egy ideig ellenálltam a gondolatnak, hogy új futócipőt vegyek. Azért lett rá szükség, mert a tavaszi bokafájdalmaimat - úgy néz ki - a nem a talajhoz való futócipő használata okozta. Legalábbis semmilyen más okot nem sikerült feltárni az orvosi vizsgálatoknak. 




2017. április 1., szombat

Hello április! - viszlát 5 km

A mostani hétvége sajnos nem úgy alakul, ahogy terveztem. Az I. Dunakanyar Félmaraton 5 km-es távja az én részvételem nélkül zajlik majd le holnap, mert sajnos a bokám jelenleg sem üzemképes (igen, látja majd orvos, hétfőre már van beutalóm az OORI-ba). Ámde nem akarok belesüppedni az önsajnálatba, hogy életem első ilyen versenyén ilyen hülye ok miatt nem tudok indulni (pedig rohadtul sajnálom magam amúgy), és valahogy mégis kikecmergek a helyszínre, és drukkolok majd a futásra ösztönző barátomnak, aki a 21 km-es távon indul.
DE: ami nagyon fontos nekem most ettől függetlenül, az természetben levés, a napfény, a friss levegő, ezért elüldögélek majd felpolcolt lábban a teraszon, a napon a környéken levő házban, és élvezem, hogy tavasz van, az alábbi szerint:


(Kattints a körökben levő kis nyílra, és látod a folyamatot. Ha nem jelenik meg semmi a szövegen kívül, engedélyezd a címsorodban a tartalom futtatását.)

2017. március 26., vasárnap

5 km-re felkészülés: probléma

Sajnos úgynéz ki, kis csúszást szenved a felkészülésem, ami azért baj, mert egy hét múlva van a verseny. Beszereztem egy sérülést.

2017. március 19., vasárnap

5 km-re felkészülés: 2. hét

Újra itt! És még mindig futok :) ez egészen meglepő a magam számára is. Az előző bejegyzés óta eltelt bő egy hét alatt négy újabb, futással töltött alkalomról számolhatok be. Nem lesz hosszú bejegyzés, csak röviden a változásokról esik szó.

2017. március 11., szombat

5 km-re felkészülés: 1. hét

Ahogy írtam egy hete, itt is vagyok, hogy beszámoljak arról, hogy halad a "futás-projekt". :)

Utóbb a múltkori poszt végén írtakat átgondolva, a "haladok a program szerint, és eljutok, ameddig eljutok" változat mellett döntöttem. Ennek megfelelően, négy futáson vagyok túl. Erről csak annyit szeretnék mondani, hogy eddig még egyszer se jutottam el korábban :)

2017. március 3., péntek

Felkészül: I. Dunakanyar Félmaraton - 5km

Nos, itt az ideje komolyan venni. Ezért aztán most írok is róla, hátha így magamat is jobban motiválom. Szóval az van, hogy már régóta célom, hogy rendszeresen futó ember legyek, ámde világéletemben utántam futni (amikor iskoláskorban versenyszerűen sportoltam, akkor is), és így elég nehéz. 😁 
Eddig mindig feladtam, bár többször nem a saját jószántamból: az első egy-két alkalom után influenzás lettem, megsérültem, torokgyulladásom lett. 
Persze volt olyan, hogy egyszerűen csak lusta voltam időt szorítani rá, könnyebb volt ürügyet találni, hogy miért is nem megyek futni. Noha voltak objektív okok is, sokszor inkább engedtem a kísértésnek, és itthon maradtam futás helyett. És most?