A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kultúra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kultúra. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. szeptember 29., szerda

Olvasnivaló - Ne bántsátok a feketerigót!

Az utóbbi időszakban - "hála" a burnout miatt kivett hosszabb pihenőnek - több időm maradt olvasni. Sok olyan könyvnek a végére értem így az utóbbi hónapokban, amiket már egy ideje felvettem a listámra. Arra gondoltam, hogy jó ötlet lehet talán, ha itt is megosztom, mit olvasok/olvastam éppen, hátha ezzel kedvet csinálok másnak is hozzá, és esetleg egy néha jó kis beszélgetés is kialakulhat a Facebook oldalon a témájukról. 

Nem szeretnék és nem is mindig tudnék értékelést, kritikát írni az olvasmányaimról, maximum a véleményemet foglalhatom össze, mint korábban már tettem itt a John Williams Stoner-e kapcsán. De most még erre sem vállalkoznék, inkább csak egy-két gondolat kíséretében közzéteszem, mit olvasok. Aktuálisan talán lesz hozzá néha további mondanivalóm is, de ha nem, az se gond. Aztán majd meglátom, mennyire válik be ez a módi. A címük mindig úgy kezdődik majd: Olvasnivaló. Ugye, milyen kreatív? 😀

2018. június 10., vasárnap

Kultúrák talákozása - Szarajevó




Március eleje már elég régen volt, azóta - ha nehezen is, de - jött egy hirtelenmeleg tavasz, majd megérkezett szinte a nyár is. Az én életemben azonban az elmúlt három hónap a munka és az utazáson való gondolkodás skáláján való csúszkálással telt :) Így nem is született új bejegyzés. Na de most!
A gondolkodás eredményeképpen - az elhalasztott hosszúhétvégi utak helyett - a tavalyi évhez hasonlóan a még előszezoni június elejére sikerült egy utat összehozni. Ahogy a poszt címéből is kiderül, balkáni kirándulásra adtam a fejem, hogy miért éppen Szarajevó, arról hamarosan pár szóban bekezdésben írok. A posztban elsősorban a személyes benyomásaimat, az általam látogatott helyeket mutatom be, kicsit kitérek a végén a főbb tudnivalókra is, de főleg sok képpel gazdagítom.

2017. március 4., szombat

Örkény elcsatangolt telefonfülkéje

A kora tavasz és az ezzel járó jóidő kicsábított a szabadba. Pontosabban úgy döntöttem, hogy épp ideje friss levegőt szívnom, hiszen hetek óta csak a munkahely és az otthon között ingázom bkv-val vagy szgk-val. A kirándulás célját is hamar megtaláltam: rendre elmentem azokat az oldalakat (is) a böngészőm tematikus könyvjelzőmappáiba, amelyek összegyűjtik az x legszebb/legromantikusabb/legeldugottabb/legismeretlenebb és legakármilyenebb helyet Budapesten/Budapest körül/Magyarországon/Európában/a világban (ezek az oldalak a túrák vagy az utazás című mappákban kötnek ki), és ilyenkor ezekből szemezgetek; most is így történt. 


2016. szeptember 4., vasárnap

Őszi tervek

A nyári lista készítése után - ha már így belejöttem a tervezésbe - összegyűjtöttem, hogy ebben az évszakban, aminek nyomát az időjárásban még nem látjuk, de a naptárban már igen, nos, hogy mit szeretnék ősszel tenni (a munkán kívül, persze).
Az élet különböző színterein vannak nagyon izgalmas, érdekes lehetőségek, amelyek évszakhoz köthetők. A gasztronómia, a kultúra, az utazás is kínál olyat, amit inkább egyik vagy másik évszakban érdemes tenni, kipróbálni, vagy a már megszokott, szeretett tevékenységként csinálni. 
Szokás 20-as, 10-es meg top 5 és ehhez hasonló listákat csinálni, nos, én csak azt a néhányat sorolom fel, ami az egyes területekhez kapcsolódóan szívemcsücske lenne, és csak azért nem növelek 10 elemesre egy listát, mert azt mások úgy szokták. 
Lássuk, hogy ez a pár hónap milyen lehetőségeket kínál, és majd tél elején ismét számot vetek, hogy mit sikerült megvalósítani közülük.

2016. július 25., hétfő

Skandináv mozi - Ovéból kicsit rózsaszínű filmet csináltak

Nagyon vártam már a filmes megjelenését annak a könyvnek, amit tavaly januárban olvastam el. A szerző Fredrik Backman, a mű címe: Az ember, akit Ovénak hívnak. Igencsak örültem, amikor tavaly év vége felé (ha jól emlékszem...vagy idén év elején? ki tudja, de valójában mindegy is :) ) érkezett hír arról, hogy Svédországban már a mozikban is van a filmváltozat. Annak még jobban, hogy jó kritikákat kapott. Sőt, egy Svédországban élő ismerős (akit személyesen nem is ismerek, csak közös ismerősünk van) szintén nagyon dicsérte az eredeti svéd kiadást. Toplistákon ért el jó helyezést a film Svédországban, és nagyon jó visszhangja volt a nézők és kritikusok körében is. Idén nyárra megérkezett Magyarországra is, ezért szinte az első héten be is ültünk megnézni. Hát, nem voltam felhőtlenül boldog a végére. (Zárójelben: laikus vélemény következik, nem műértő elemzés.)

2016. június 15., szerda

Itt a nyár, tervezzünk!


Vannak olyan emberek, akik imádnak mindent előre megtervezni, és vannak olyanok is szép számmal, akik pont ellenkezőleg, a spontaneitásban hisznek. Én a kettő között érzem magamat :)

2016. április 22., péntek

Régi-új hobbi

Mindig is szerettem fotózni, és az se különösebben zavar, ha engem fotóznak. Valahogy jó látni, hogy mit lehet visszaadni egy eszközön keresztül a valóságból, illetve hogy miként lehet módosítani, megváltoztatni azt. Na nem a címlapfotókon látható módosításra gondolok, hanem a másfajta láttatás, az egyéni (vag yannak gondolt :) ) látásmód megjelenítésére. Eddig egy kis automata gépem volt, ami több mint 10 éves már. Nem készített már eléggé megbízható minőségben képet. Egy ideje már játszottam a gondolattal, hogy valami kicsit komolyabb gépet kellene venni, és az utóbbi hetekben meggyőztük egymást J-vel erről, és beruháztunk egy Sony ILCE 5000-es eBajonettes gépbe, amihez két cserélhető objektív is tartozik. Most tanuljuk a fotózást vele :) Én speciel a fotózást, mint tevékenységet is. 

2016. március 5., szombat

Marie Antoinette

Forrás

Nem, nem történelemről szóló poszt lesz, nyugi. Azaz...de, mégis. A saját "történelmem" szempontjából is, és az 1700-as évek témája kapcsán is. :) Megnéztük ugyenis a Marie Antoinette című musicalt.
Az én szempontomból a történelmi pillanat az volt, hogy először voltam az Operettszínházban. Nem állítom, hogy ez volt életem vágya, de örültem, hogy egy újabb színtéren élvezhetem a művészeteket. Több színházban voltam már, természetesen, olyanban is, ahol musicalt is láttam, de az Operettszínház még nem volt ezek között eddig.
A történelmiség valódi dimenziója pedig ugye a Mária Terézia lányáról, életéről, bukásáról szóló történet, amit a darabban kicsit - valójában nem is olyan kicsit - új fókusszal dolgoztak fel. Erről az időszakról, az eseményekről elég sokat tanulhattunk már iskolai pályafutásunk során. A darab ezt árnyalta tovább. Hát, nem tudom.

2016. február 27., szombat

Függönyt fel!

A hónap második kulturális eseménye tegnap esti. Az Ő egyik ismerősének köszönhetjük, akinek a jegyeit 2 nappal ezelőtt átvehettük. Így megnézhettük a Függönyt fel! című bohózatot a Centrál Színházban.
Nem voltak nagy elvárásaim, csak egy kicsit kikapcsolódni, kacagni vágytam, főleg a hét előző napjainak nem túl pozitív történései után. A darab ezt is ígérte, szóval úgy tűnt, megkapom, amit szeretnék :)
"Michael Frayn riporterből lett drámaírónak akkor jutott az eszébe a Függöny fel! című komédia ötlete, amikor kis híján elaludt egy barátja színdarabján a nézőtéren, és hirtelen arra ébredt rá, hogy a színház mennyivel viccesebb hátulról, a színfalak mögül, mint elölről. Ez 1982-ben történt Londonban, ahol  ezt a komédiát egyből  az év legjobb vígjátékának választották meg. 1992-ben filmet forgattak belőle, Michael Caine –nel a Rendező szerepében. A komédia egy színházban játszódik, egy nulla minőségű színdarab turnéra indulás előtti főpróbáján. Az első felvonásban nézőként azt látjuk, amit a szerencsétlen, balfék rendező is, akinek a keze között nemcsak a leharcolt társulata, de a magánélete is széthullik. A második felvonásban ugyanazt látjuk mint az elsőben, éppen csak a  turné utolsó előadásán és hátulról. A kulisszák mögül. Ahol aztán végképp minden szereplőről kiderül minden. A színészek közötti személyes konfliktusok a végletekig éleződnek, a kellékek megbokrosodnak, a stressz úrrá lesz mindenkin.  A groteszkké vált katasztrófa teljességgel elkerülhetetlen.  Az egymásba omlott társulat alig várja, hogy lemenjen végre rájuk a függöny. A különös színházi szerencsétlenségben, a mindennap katasztrófáiban ismerhet magára a néző. Arra, amikor az alkalmatlanság és a tehetségtelenség okvetlenül maga alá temeti mindazokat, akik képtelenek megoldani az életüket és adottságnak fognak fel mindent, amin egyébként változtathatnának.
Mindeközben persze mindenki leesik a székről a röhögéstől."

ZAZ koncerten jártunk

Kicsit elmaradtam a posztokkal, volt egy-két szabadidős eseményre lehetőségem, de írni róluk még nem volt időm, érkezésem.
Az egyik ilyen esemény volt  ZAZ koncertje február 13-án a Tüskecsarnokban. A jegyeket karácsonyi ajándékként kaptam Tőle. :)
Forrás: Az esemény Facebook oldala
Az énekesnőt nem túl régóta ismerem, egy kollégám keltette fel az érdeklődésemet irtánta pár éve, amikor a Facebookon egy posztban írt arról, hogy mennyire szereti ezt a diszfóniás hangú énekest. :)
Majd a Fashion Week-en (amiről itt írtam is) a szünetben énekelte egy-két számát egy feltörekvő magyar énekesnő, ekkor került újra fókuszba nálunk. 
A koncert előtt röviddel pedig fekete felhők kezdtek gyülekezni a rendezvény felett...

2016. február 10., szerda

Eger szubjekítven - a látnivalók

Persze azért nem hagytuk ki az ismert helyeket sem, így például ellátogattunk a vár tanösvényére, ahol a várfal egy részén végighaladó, kiépített sétaúton egyes pontokon információs táblákról egészíthettük ki megkopott történelmi és kulturális ismereteinket. De más helyeken is jártunk a városban.

2016. január 25., hétfő

John Williams: Stoner

Nem kedvelem különösebben a listákat, de amiről most írok lentebb, épp egy listához kapcsolódik. Pontosabban onnan kaptam az ötletet. Vannak ezek a "tizeslisták": tíz legjobb dolog nyáron, tíz legszebb hely a világon stb. És ősszel volt egy másik lista is, ami a közösségi médiának köszönhetően elém került: 10 könyv, amit idén ősszel el kell olvasnod. Erről a listáról több könyvet is választottam magamnak, kizárólag olyat, ami e-könyv formában megvásárolható volt, de ezek közül most csak egyről írok. Ez pedig John Williams könyve, a Stoner.


2016. január 8., péntek

Mozi, színház, kiállítás


Az utóbbi időszakban a szabadidőnk egy részét kultúrálódással töltöttük :) Ez jelentette a poszt címében foglalt eseményeket, némelyikből többet is. Az élmények nagyon jók voltak, függetlenül attól, hogy tetszett-e, értékeltem-e a látottakat, avagy nem.

2015. december 12., szombat

Bécs - múzeum, puncs, mexikói

Mobil hotspot
Bécs érdekes helynek tűnt már korábban is, én még utoljára akkor voltam itt, amikor a Gorenje-láz volt a rendszerváltáskor, így nagy várakozással tekintettem a hétvége elé. Az advent pedig különösen vonzóvá tette számomra, akkor is, ha felkészültem a gagyi holmik áradatára is.

2015. november 28., szombat

Fashion Week 2015 Ősz

Tegnap este egy olyan eseményre mentünk el, amilyenen én korábban még nem vettem részt: divatbemutatón voltunk.  Voltak fenntartásaim, de végül úgy döntöttem, lássunk egy próbát. Mivel szombaton én is egész nap tanítottam, és ő is dolgozik ma, ezért egy kis lazítást, kikapcsolódást iktattunk be ezzel a péntek estébe, ha már a hétvége munkásan telik.

2015. november 12., csütörtök

instant színház - női viszonyok

A cím nem arra utal, amire sokan gondolhatnak. Mármint a női viszonyok kapcsán. 
Tegnap este a páromnak a darab kezdete előtt kb. 3 órával jött ötlete alapján megnéztük a Bakelit Multi Art Centerben az Ajtók című darabot a GlobART társulat előadásában.