A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csodás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csodás. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. október 23., szerda

Teljesítmény? Túra! - avagy jótékonysági túra a Mátrában

Már jó ideje nem írtam itt hazai kirándulásról, és ráadásul nem is túráztam itthon a márciusi bakonyi hosszú hétvége óta. Szóval érthető, ha már nagyon vártam az október 19-ei szombatot. Még az augusztusi "pihenés" során voltam olyan előrelátó, hogy tudtam, ekkorra már szükségem lesz valami klassz kikapcsolódásra, kiszakadásra a hétköznapok stresszköreiből. Ezért regisztráltam arra a szimpatikusnak tűnő, szakmai célokat is hordozó lehetőségre, aminek a Galya Jótékonysági Teljesítménytúra tűnt. A nagy nyári melegben jól esett rágondolni a hűvös, erdőben, hegyek között bejárható kellemes túraútvonalra. Kicsit aggodalmasan szemléltem a 10 km-es távra jelzett szintkülönbséget, tekintve, hogy akkor már több hónapja nem futottam rendszeresen, és az erőnlétem a nulla felé konvergált már, de még mindig szebbnek láttam, mint a 20 km-re írtakat :D Meg hát el is határoztam, hogy perszeeeee, október közepéig még simááááán visszanyerem a formámat, mert addig lazán újrakezdhetem a rendszeres futást. Arról, hogy ez miként alakult, alább olvashattok :)

2019. szeptember 20., péntek

Malmö Koppenhága nélkül

Az idei őszi félév elég erősnek igérkezett már viszonylag korán, ezért augusztus elején kis vívódás után lecsaptam a regisztrációs időszakra eső néhány napos kikapcsolódást biztosító olcsó repjegyre.
A havi BKV bérlet árának 60%-ába kerülő jeggyel egyik kedvenc országomba, Svédországba utazhattam el 4 napra. Mint utóbb kiderült, az utazás nagyon jó döntés volt, már ami az ottani körülményeket illeti (az itthoni munkakezdési körülményeket illetően kevésbé volt optimális, ez is kiderült). 
Ebben a régióban egyszer már jártam, akkor bedőltem a sokak által vallott szemléletnek, vagyis hogy Malmö csak Koppenhága meglátogatásával egybekötve "éri meg". Nos, én most eldöntöttem, hogy márpedig a dánok most nem érdekelnek, csakis kamaszkorom szenvedélyesen szeretett népe, a svédek (igen, egy svéd Forma-1-es autóversenyzőtől, Stefan Johanssontól még aláírt ereklyém is volt :) ) egyik vidéki városát és annak környékét veszem célba. Kicsit rizikósnak tűnt a szeptember eleji pár nap a skandináv időjárás szempontjából, és az előrejelzés nem is kímélt, egész napos esőzést jeleztek több napra is abból a négyből, amire készültem kiutazni. De hogy milyen is volt mindez, arról pár sorban olvashatsz néhány felszínes mondatot a következőkben.

2019. július 6., szombat

Mariazell újratöltve

Igen, ismét Mariazellben jártam. Még a pünkösdi hosszú hétvégén történt, csak a munkahelyi elfoglaltságok elsodortak, most jutottam csak el addig, hogy leírjam a mininyaralásomat nektek.
A téli tapasztalatokat felhasználva, már a rövidebb átszállási időt figyelembe véve utaztam, és a kikapcsolódás, pihenés, csend és túrázás volt a célom, kiszakadni végre a zajos nagyvárosból, kilépni kicsit a taposómalomból. Mindjárt olvashatjátok is, hogy sikerült-e elérni a kitűzött célt.





2019. március 31., vasárnap

Dunakanyar - avagy a FU-TÓ projekt szünetében séta az ősfás parton

A szokatlanul hosszú cím egy szokatlanul rövid posztot takar. :)
Hétvégére megérkezett a tavasz, csodás meleg idő lett, a FU-TÓ projekt következő állomása helyett azonban most inkább a dunaparti séta volt napirenden. A Verőce határában Kismaros felé húzódó parti ösvényen - ugyan még kerülgetve a süppedős sarat, ami a megáradt folyó visszahúzódása után maradt - csendes, nyugodt bóklászásra nyílt lehetőségem. Ez már a második tavasz, hogy megejtettem ezt a rövid sétát itt, ahol a Morgó-patak folyik a Dunába, de ugyanúgy magával ragadott most is, mint korábban. 
Nem szaporítom a szót (rövid posztot ígértem), jöjjön néhány kép (sajnos most csak telefonnal tudtam fotózni), ami talán érzékelteti ezt a hangulatot.

2019. március 20., szerda

Hosszúhétvége a Bakonyban


Belátom, nem túl kreatív címadás ez, de a lényeget mégis ez fejezi ki leginkább. A nemzeti ünnep miatti három nap jó lehetőséget kínált arra, hogy meglátogassak egy olyan vidéket, amiről már sokat hallottam, de még csak egyszer jártam arra. Igen, a Bakonyról van szó, ahol 2016 őszén jártam először (és múlt péntekig utoljára is), a Gaja-szurdokban tettem rövid kirándulást. Most azonban a Bakony más, magasabb, eldugottabb részét céloztam meg: Bakonybél felé vettem az irányt. 
Nekem a néhány napos kirándulásoknál is elég fontos, hogy milyen helyen szállok meg: nos, itt volt lehetőség bőven, az egészen fapadostól a nagyon puccos helyg minden rendelkezésre áll, ha valahány éjszakára szállást keres az ember. Lássuk, hogy mit választottam, és mit csináltam a környéken (fotók a poszt végén), úgy, hogy az időjárás kegyes is volt, meg nem is, adott is, meg nem is :)

2019. február 28., csütörtök

Impressions of an ordinary day

Kép forrása
Érzések...benyomások...pillanatok... Egy hétköznapi, átlagos nap délutánja... épp elköszöntem az egyik legszuggesztívebb kollégámtól, akit ismerek. Egy elgondolkodtató szakmai eseményről tartok hazafelé, cikáznak a gondolatok a fejemben.......érzések, benyomások, jók és rosszak, kicsit és jobban...áramlanak az emberek az utcán, szembe és körülöttem, jobbra és balra is... mögöttem is tömeg. Lemenőben már a nap, de még épp elcsípni az utolsó, melengető, tavaszias sugarait, a levegő langyos és simogató... a szél az arcomat fújja, de az is lágy, meleg, tavaszias... és egyszerre elsöpri a körülöttem levő világot, a tömeget, a benzingőzt, a hangzavart, a dudálást, a villamos csilingelését. Csak én vagyok, a szél és a gondolataim, és köszi, jól megvagyunk így hármasban.  Ebben a pillanatban ennél jobbat nem is tudok elképzelni, élvezem a pillanat élményét. Aztán gondolatban már egy réten vagyok, és egyedül fekszem a fűben, bámulom a habos, fehér felhők kergetőzését az égen, és hallgatom a természet csendjét, a szél zúgását. Arra gondolok, hogy bárcsak minden ilyen egyszerű és egyértelmű lenne. Moments of an ordinary day in the city.

2019. február 24., vasárnap

A csitári hegyek alatt...Nógrádgárdonyban jártam



Bevallom, egészen idén január 2-áig azt hittem, Csitár valahol Erdélyben van. Hogy miért éppen ott, azt nem tudom, de az iskoláskori kínszenvedett énekórákon tanult népdal, aminek kezdősorát választottam címnek is, valahogy azt a képzetet keltette bennem. No de az új év érkezésével új tudásra is szert tettem :D, amikor is - tanulván az előző év második felének nehézségeiből (értsd: felborult a munka-magánélet egyensúlyom) - az év első felére lefoglaltam feltöltődésre, pihenésre alkalmas helyeket (kettőt, amit néhány hét múlva kiegészítettem még eggyel egy kedves kolléga élménybeszámolója nyomán). Épp betegen feküdtem otthon (vö. influenza), így lelki szemeim előtt egy csendes, szanatóriumi környezet lebegett, ahol csend van, nincs tömeg, de azért kényelem, ellátás is van, lehet dolgozgatni, meg kikapcsolódni is. Google a barátom, és segített rátalálni arra a helyre, ami rávilágított fejemben Csitár elhelyezkedésére :) Hogy érthetőbb legyen, egy kastélyszanatóriumot, másik nézőpontból (és tényleg, két külön honlapjuk is van hozzá) Egészséghotelt (másképp: Medical Wellness Resort) dobott a találatok között. A hely megtetszett, a népdal felidéződése ellenére :) Így ide foglaltam egy hétvégét. Hogy milyen élményeim születtek, következzen pár sorban (jó, oké, bekezdésben :) ), de legalább sok-sok képpel. (Amúgy a népdalbeli csitári hegyek nem is ezek az itteni hegyek, akit érdekel, hogy akkor mégis hol vannak azok, itt elolvashatja.)
Ja, és ünnepelek, ez a 100. bejegyzésem a blogon :)

2019. február 3., vasárnap

Pótszülinap egészséges életmóddal: slow food és futás

40 felett az ember egyre inkább kisebb jelentőséget tulajdonít a születésnapoknak, persze ki szereti, ha az öregedésre emlékeztetik. Van mégis olyan helyzet, amikor öröm, ha egy újabb szülinapot ünnepelhetünk. Akár még kétszer is szívesen megüljük :) Most így esett, hogy ezen a hétvégén is tulajdonképpen szülinapi programként a múlt héten - zártkörű rendezvény miatt - elmaradt közös vacsorát pótoltuk a legjobb barátommal. Egészen véletlenül találtam rá (bár ez nem egészen igaz, mert tudtam róla, hogy létezik, de eddig nem foglalkoztatott) a Natura Hill-re Zebegényben. Kiváló helyszínnek tűnt ehhez a sokféle érzéssel felruházható születésnapi vacsorához, hiszen a mostanában oly divatos slow life szellemében slow food bistro várja a vendégeket. Hamarosan több szó is esik róla, de előtte azért jelzem, hogy nem csak ettünk, hanem mozogtunk is (éljen az egészséges életmód), megejtettük az idei első futást is :) Jöjjenek a részletek - vigyázat, étvágygerjesztő képek is következnek!

2019. január 19., szombat

Gellért-hegyi séta



Az év első szabadtéri eseménye számomra egy rövid kis séta lett. Mostanra sikerült kimászni a torokgyulladás karmai közül, így tehettem egy próbát a nem túl télies, de már nem is a két nappal ezelőtti tavaszias időben. Ehhez mérten egy mozgásra ösztönző, de mérsékelten megterhelő, rövidebb utat választottam, amihez utazni sem kellett sokat, így a szombat délutánba bőven belefért. Erről hoztam néhány képet és mondatot. Bátran ajánlom betegség utáni felépülés szakaszában, persze kellő óvatossággal (sapka, sál, hőtartó ruházat). Azért egy adag jó forró tea egy termoszban, és némi rágcsa jól jöhet, ahogy egy szuper fényképezőgép is, amit kiegészíthetünk egy telefonnal (hurrá, széelslátószögű lencse).

2018. szeptember 30., vasárnap

Rövid kirándulás a Nagy-Hárs-hegyen


Hétvégén mindenképp ki akartam mozdulni itthonról. Már nagyon elegem volt a 'reggel bemegyek, dolgozom, este hazajövök, dolgozom tovább' menetből, szükségem volt új impulzusokra, szabad és friss levegőre, csendre és nyugalomra. Eredetileg múzeumi program lett volna, de elszúrtam (nem regisztráltam időben az ajándékjegyet, amit még hónapokkal ezelőtt szereztük egy éttermi lehetőség során). Így helyette más programra vágytam, és eszembe jutott, hogy korábban nézegettem már a Hárs-hegyet és környékét. Arra gondoltam, hogy ott talán nincsen akkora tömeg, mint a János-hegyen, a Normafánál, vagy más, hasonlóan felkapott budapesti helyeken. Kinéztem a Kaán Károly kilátót, ahonnan a "szakirodalom" szerint csodás kilátás nyílik a fővárosra. Következzenek hát a részletek.

2018. augusztus 26., vasárnap

Kedvenc és extrém szálláshelyek itthon és a nagyvilágban


A kirándulások, utazás mellett szabad perceimben szívesen foglalkozom azzal is, hogy azt tervezgetem, legközelebb/máskor/valamikor/egyszercsak hová utazzam :D Ehhez viszonylag gyakran szörfölök a Bookingon és az Airbnb-n. Most azok közül a szálláshelyek közül mutatok meg néhányat, amelyek egyrészt nekem valamilyen tulajdonságuk miatt különösen tetszenek és tervezem, hogy a jövőben megszállok ott, másrészt pedig amelyek különleges, akár extrém helyek. Utóbbiakra valószínűleg sosem látogatok majd el (vagy túl messze vannak, vagy túl drágák, vagy a kettő együtt :D ), de a fantáziámat megmozgatják. Kattintsatok, ha érdekel benneteket, mi tetszik nekem. (Egyik hely bemutatása sem reklámcélú, nem kapok érte senkitől anyagi juttatást, csupán a saját érdeklődésem mentén, a Booking vagy Airbnb linkjeikkel hivatkozva mutatom meg őket. Sajnos a Bookingról nem lehet beágyazni, csak az Airbnb-ről.)

2018. március 8., csütörtök

Viszlát, tél!


Az idei tél olyan semmilyenre sikerült. Nem volt hideg, nem volt hó, de nem volt különösebben meleg sem, és tényleg semmi különös nem volt az elmúlt három hónapban. Vagy csak én nem vettem észre? Tény, hogy mostanában még jobban lefoglalnak a teendők, nehéz kilátni a sokféle párhuzamos szál mellől. Rádöbbentem, hogy hopsz, eltelt a február is, és már robogunk március közepe felé, vigyázó szemeinket a hónap végén érkező tavaszi szünetre vetve. De ebben az elrohant februárban nem voltam moziban, sem színházban, a Híd (Broen/Bron) új évadának első részén kívül otthon sem néztem egy rendes filmet sem (nyavalygás off). Javít a képen, hogy egy szombati napon azért eljutottam Verőcére, a nagy február végi "sarkvidéki időjárás" után, hogy megszemléljem a nagy hómezőket :) A séta képei jönnek.

2018. február 2., péntek

Szekszárdi csodák

Az utóbbi pár évben igyekszem a születésnapomat a szokásos hétköznapoktól eltérő módon és/vagy helyen tölteni. Idén nem volt erre sok lehetőségem, de mégis egy csodás helyen sikerült töltenem azt a hétvégét. A bűnös most is - mint mindig, haha :) - a Facebook, ahol egy posztban nagyon barátságos, kellemes, szép szálláshely képeit láttam meg. Oda akartam menni :)

2018. január 7., vasárnap

Hello 2018



Úgy tűnik, kicsit lassan reagálok az új esztendő érkezésére :) Legyen mentségemre, hogy kissé megszaporodtak a munkával kapcsolatos teendők, és ezzel párhuzamosan (tudom, antagonisztikus, de ez van) igyekszem kicsit nagyobb távolságot tartani a digitális eszközeimtől, és tenni a mozgásszegény életmódom ellen is. Ez persze így alig egyeztethető össze, na ezért is nem született még új poszt október óta :D De majd most!

2017. október 29., vasárnap

Tökös októberi finomság



A hosszú indián nyár után megérkezett az esős, szeles, nemszeretem őszi idő. Ezzel együtt megérkezett a sütőtökszezon is. Az utóbbi években kaptam rá erre a zöldségre, korábban a világból is ki lehetett volna kergetni vele. Igaz, hogy régen mindig csak intézményes étkeztetés keretei között (lásd még: óvodai, iskolai, munkahelyi menza), és mindig csak sütőben megsütött szelet tök formájában. Én viszont inkább raguként, más zölségekkel, vagy hús mellé köretként készítem. Ám most egy még szokatlanabb receptet választottam erre a ronda orkánszeles, itthonülős (-dolgozós) hétvégére. Jöjjön is.

2017. szeptember 7., csütörtök

A Bihar-hegység vonzásában

Az idei nyaram izgalmas hete volt - a portugáliai egy hét, valamint a salzburgi 3 nap és balatoni 3 nap mellett - az augusztus elején a Bihar-hegységben eltöltött 5 nap. Éppen pontosan egy hónappal ezelőtt indultunk el, legjobb barátnőim egyikével (tudom, nem lehet több legjobb, de nekem van :) ), akivel ráadásul először nyaraltunk együtt :) Még áprilisban lefoglaltuk a szállást, és onnantól drukkoltunk, hogy minden klappoljon, és valóra is válthassuk az utat. Hát minden klappolt, szerencsére. Jöjjön egy rövid, retrospektív beszámoló (az idő nem mindig jótékony homályának hatásával fűszerezve).

2017. szeptember 2., szombat

A nyár ízei - üvegben



Mindenki azt mondja, itt az ősz, vége a nyárnak. Én ugyan még nem érzem, de arra gondoltam, ha sokan mondják, biztos igazuk lehet :) ezért mielőtt elillanna, elteszek belőle őszre/télre. Ehhez pont kapóra jött annak a blognak a bejegyzése, ahonnan már párszor inspirálódtam: Heni süt neked. Most az egyszerűen elkészíthető, a nyár ízeit és színeit a zöldfűszeres paradicsomszósz formájában későbbre mentő receptet választottam. Az elkészítése könnyű, itt találjátok, hogyan kell. Én csak néhány képpel dokumentálom most, hogy hogyan kerül a nyár egy üvegbe, hogy majd a hűvösebb, szürkébb napokon előkerülhessen, és felidézze azokat az ízeket, amelyeket júniustól augusztusig oly sokszor élveztünk (én legalábbis). Jöjjenek a képek.

2017. augusztus 6., vasárnap

Salzburg nyáron



Tavaly télen egy csodás hétvégét töltöttem el Salzburgban, az adventi vásár bűvöletében. Már akkor tudtam, hogy nyáron is szeretném látni a várost. Bár nem pont úgy, ahogyan akkor írtam, de július utolsó előtti hetében egy hosszú hétvégére ellátogathattam a városba. Sajnos a környező falvak/tavak meglátogatására nem volt most lehetőségem, de talán a következő években valamikor ezt is sikerül megtenni. Mindezek mellett ez volt az első olyan utam, ahol végig egyedül voltam. Persze korábban is utaztam már egyedül, de eddig a célban mindig vártak (akár egyéni, akár szakmai útról volt szó, a helyszínen mindig valakikkel együtt töltöttem el az időt). Most a négy napot végig egyedül töltöttem, ez nekem a komfortzónából való kilépést jelentette. Szeretem az utazásokat mással együtt megélni, megosztani az élményeket, együtt felfedezéseket tenni, legyen az szerelmi vagy baráti társ akár. Most viszont magammal kellett megbarátkoznom. Azt hiszem, elég jól ment 😊 Ennek ellenére nem mindig szeretnék így utazni, ám már nem tart vissza az indulástól az, ha épp nincs jelentkező útitársnak. 
Nos, ezután a kis vallomás után jöjjenek a magam társaságában megélt élmények 😊

2017. július 1., szombat

Portugália - Algarve - Faro



Az idei nyaralásom a kedvenc országomban volt :) Nagyon örültem, amikor néhány hónapja napvilágot látott a hír, hogy a WizzAir az eddigi Lisszabon és Porto vonal mellett már Faro-ba is indít járatot ettől az évtől. Így nagyon figyeltem is a jegyárakat, meg egy depresszívebb áprilisi napon úgy is éreztem, hogy már nagyon muszáj a napfényes gyönyörűséges országomban feltöltődni, így kihasználva a - mostanában egyébként egyáltalán nem ritka - akciót a Wizznél, kedvező áron gyorsan megvettem a jegyet június elejére. Így már csak röpke két hónapot kellett kibírni, és már repülhettem is a napfény, a kedves emberek, a csodás városok és a tengeri herkentyűk országába. (Jó rendben, belátom, hogy ez sztereotip címszavazás lett, de nekem most ezek voltak fontosak az úton :) ) Jöjjön tehát egy nagyon sűrű beszámoló az útról.

2017. május 1., hétfő

A Medves és én

Már régóta kedvenc helyem Magyarországon Salgóbánya és környéke, a Medves-fennsík. A '90-es évek végén, a 2000-es évek elején 5-6 éven át táboroztattam ott a FICE szervezésében, a Würth cég támogatásával gyermekotthonban élő gyerekeket (és a támogató cég dolgozóinak gyerekeit, lévén az egyik cél az integráció segítése), összesen 110-120 gyereket egyidőben. Nagyon emlékezetes nyarak voltak, sokat kirándultunk, túráztunk a fennsíkon, felmásztunk a Salgói várhoz, voltunk éjszakai túrán, és ezekbenen vezetőnk volt Drexler Szilárd, akinek a Medvessel és környékével, élővilágával kapcsolatos tudása és lelkesedése egyaránt magával ragadó volt. Sokat tanultunk tőle. Azóta eltelt röpke 15-20 év, és én ezalatt is megfordultam jópárszor a Medvesben. Hol egyedül, hol nem. Ha egyedül mentem, általában amolyan én-idő volt az a pár nap, és születtek fontos döntések (pl. a doktori témám kapcsán is ott fogalmazódott meg végül, hosszú kínlódás után, a megvalósult irány). Ide látogattam el most is, mert úgy éreztem, már nagyon szükségem van arra, hogy magam legyek magammal, csendben, madárcsicsergésben, szélben-napsütésben (az esőt igyekeztem kizárni :D ), és milyen jól tettem. Ennél többet nem is nagyon írnék róla, ez a poszt a továbbiakban jobbára képeket, útvonalat tartalmaz, egy-két magyarázó mondattal. Nézzétek csak!