A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nógrád. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nógrád. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. október 23., szerda

Teljesítmény? Túra! - avagy jótékonysági túra a Mátrában

Már jó ideje nem írtam itt hazai kirándulásról, és ráadásul nem is túráztam itthon a márciusi bakonyi hosszú hétvége óta. Szóval érthető, ha már nagyon vártam az október 19-ei szombatot. Még az augusztusi "pihenés" során voltam olyan előrelátó, hogy tudtam, ekkorra már szükségem lesz valami klassz kikapcsolódásra, kiszakadásra a hétköznapok stresszköreiből. Ezért regisztráltam arra a szimpatikusnak tűnő, szakmai célokat is hordozó lehetőségre, aminek a Galya Jótékonysági Teljesítménytúra tűnt. A nagy nyári melegben jól esett rágondolni a hűvös, erdőben, hegyek között bejárható kellemes túraútvonalra. Kicsit aggodalmasan szemléltem a 10 km-es távra jelzett szintkülönbséget, tekintve, hogy akkor már több hónapja nem futottam rendszeresen, és az erőnlétem a nulla felé konvergált már, de még mindig szebbnek láttam, mint a 20 km-re írtakat :D Meg hát el is határoztam, hogy perszeeeee, október közepéig még simááááán visszanyerem a formámat, mert addig lazán újrakezdhetem a rendszeres futást. Arról, hogy ez miként alakult, alább olvashattok :)

2019. február 24., vasárnap

A csitári hegyek alatt...Nógrádgárdonyban jártam



Bevallom, egészen idén január 2-áig azt hittem, Csitár valahol Erdélyben van. Hogy miért éppen ott, azt nem tudom, de az iskoláskori kínszenvedett énekórákon tanult népdal, aminek kezdősorát választottam címnek is, valahogy azt a képzetet keltette bennem. No de az új év érkezésével új tudásra is szert tettem :D, amikor is - tanulván az előző év második felének nehézségeiből (értsd: felborult a munka-magánélet egyensúlyom) - az év első felére lefoglaltam feltöltődésre, pihenésre alkalmas helyeket (kettőt, amit néhány hét múlva kiegészítettem még eggyel egy kedves kolléga élménybeszámolója nyomán). Épp betegen feküdtem otthon (vö. influenza), így lelki szemeim előtt egy csendes, szanatóriumi környezet lebegett, ahol csend van, nincs tömeg, de azért kényelem, ellátás is van, lehet dolgozgatni, meg kikapcsolódni is. Google a barátom, és segített rátalálni arra a helyre, ami rávilágított fejemben Csitár elhelyezkedésére :) Hogy érthetőbb legyen, egy kastélyszanatóriumot, másik nézőpontból (és tényleg, két külön honlapjuk is van hozzá) Egészséghotelt (másképp: Medical Wellness Resort) dobott a találatok között. A hely megtetszett, a népdal felidéződése ellenére :) Így ide foglaltam egy hétvégét. Hogy milyen élményeim születtek, következzen pár sorban (jó, oké, bekezdésben :) ), de legalább sok-sok képpel. (Amúgy a népdalbeli csitári hegyek nem is ezek az itteni hegyek, akit érdekel, hogy akkor mégis hol vannak azok, itt elolvashatja.)
Ja, és ünnepelek, ez a 100. bejegyzésem a blogon :)

2019. február 17., vasárnap

Futás a tó körül 2. - avagy egy tökéletes nap



Úgy tűnik, a tavak szerelmese lettem. Főleg a futás szempontjából. Ugyan kis elemszámú mintán (n=2), és nem feltétlenül következetes módszertannal (résztvevő megfigyelés) és nem kontrollált körülmények között vizsgálva, de az eredmények egyre inkább arra mutatnak, hogy jobban megy a futás nekem, ha tó körül történik :) Most például a Jenői-tónál. Talán kevesen ismerik (vagy én vagyok tájékozatlan), pedig nincs messze ez a hely sem Budapesttől (kicsit több, mint egy óra). Az én napomat mindenesetre - több más fontos tényezővel mutatott együttjárással persze - csodálatossá tette. Mindjárt írom, miért.

2018. augusztus 18., szombat

Túra a Cserhát lankáin - Felsőtold környéke

Lassan (gyorsan...) vége a nyári szünetnek, és nehéz félév elé nézünk, így igyekeztem kihasználni a feltöltődésre még az utolsó szabad augusztusi napjaimat. A hosszú hétvége előtt 3 napra a Cserhátba mentem, kicsit egyedül lenni, túrázni, természetben megpihenni (fujj, de giccses :) ). Na mindegy, szóval erről lesz szó most.

2017. május 1., hétfő

A Medves és én

Már régóta kedvenc helyem Magyarországon Salgóbánya és környéke, a Medves-fennsík. A '90-es évek végén, a 2000-es évek elején 5-6 éven át táboroztattam ott a FICE szervezésében, a Würth cég támogatásával gyermekotthonban élő gyerekeket (és a támogató cég dolgozóinak gyerekeit, lévén az egyik cél az integráció segítése), összesen 110-120 gyereket egyidőben. Nagyon emlékezetes nyarak voltak, sokat kirándultunk, túráztunk a fennsíkon, felmásztunk a Salgói várhoz, voltunk éjszakai túrán, és ezekbenen vezetőnk volt Drexler Szilárd, akinek a Medvessel és környékével, élővilágával kapcsolatos tudása és lelkesedése egyaránt magával ragadó volt. Sokat tanultunk tőle. Azóta eltelt röpke 15-20 év, és én ezalatt is megfordultam jópárszor a Medvesben. Hol egyedül, hol nem. Ha egyedül mentem, általában amolyan én-idő volt az a pár nap, és születtek fontos döntések (pl. a doktori témám kapcsán is ott fogalmazódott meg végül, hosszú kínlódás után, a megvalósult irány). Ide látogattam el most is, mert úgy éreztem, már nagyon szükségem van arra, hogy magam legyek magammal, csendben, madárcsicsergésben, szélben-napsütésben (az esőt igyekeztem kizárni :D ), és milyen jól tettem. Ennél többet nem is nagyon írnék róla, ez a poszt a továbbiakban jobbára képeket, útvonalat tartalmaz, egy-két magyarázó mondattal. Nézzétek csak!

2015. október 26., hétfő

Salgó

Úgy alakult, hogy a hosszú hétvége egyik napján - az előző hétvégi egy-egy napok után - ismét ki tudtunk mozdulni itthonról. Az egy héttel ezelőtt elhalasztott túrát végleg lefújták, így előránthattuk a kalapból a korábban felvetett, Salgóbánya környéki kirándulás ötletét. Én már régóta szívem csücskének tekintem ezt a környéket, régen éveken át táboroztattunk ott gyermekotthonban élő gyerekeket, mindig nagyon jó élményekkel tértünk haza mi is, és a gyerekek is. Aztán később magánéleti fordulópontjaim előtt/közben is el-elmentem oda egy-egy hétvégére, hogy rendet rakjak a fejemben, a terveimben, átlássam a lehetőségeimet. Jó hely, csendes, szépséges, elmerülésre, gondolkodásra alkalmas, de családi időtöltésre is jó lehetőségeket kínál. És az elmélyülők, meg a családok nem zavarják egymást. :)
Aztán meg képsorozatot is láttunk a napokban a vidékről, párafelhővel bevont völgyek, színekben pompázó hegyoldalak. Döntöttünk, megyünk. Még vasárnap reggel is újra el kellett határoznunk magunkat, mert az Index arról írt, hogy feküdjünk inkább vissza aludni. Mi elindultunk...