A munka néha hordoz magában kikapcsolódási lehetőségeket is. Így voltam én is szeptemberben, amikor egy projektúton Portugáliában lehetőségem nyílt arra, hogy a munkán kívüli szabad időben meglátogassak néhány olyan helyet, ahová már korábban is szerettem volna eljutni, illetve voltam is, csak nem volt módom magam megismerkedni velük. Ez a poszt, és a következő kettő ezekről a helyekről szól, így ebben a posztban Coimbra, Figueira da Foz, a helyi utazás, az árak és az ételek kerülnek szóba. A következő két poszt majd Aveiro-ról, és Porto-ról mesél. Az írások sem nem útleírások, sem nem útmutatók, sokkal inkább szubjektív lenyomatok. Ennek tudatában olvassátok.
2016. október 9., vasárnap
2016. október 5., szerda
Digitális oktatási eszközök 9. - Wizer.me
Nem mintha ne lett volna miről írnom digitálsi oktatási eszközök kapcsán az elmúlt időszakban, de nem nagyon volt időm rá. Most egy vírusos torkgyulladás miatti kényszerszabi teszi lehetővé, hogy írjak egy nagyon érdekes, és könnyen használható, a pedagógusok munkáját könnyítő lehetőségről. Feladatlapot lehet vele készíteni, de nagyon sokszínű feladattípussal. Ez a lehetőség a Wizer. Mutatom.
Címkék:
2016,
digitális oktatás,
egyetem,
mobile learning,
mobiltanulás,
munka,
social media
2016. szeptember 4., vasárnap
Őszi tervek
A nyári lista készítése után - ha már így belejöttem a tervezésbe - összegyűjtöttem, hogy ebben az évszakban, aminek nyomát az időjárásban még nem látjuk, de a naptárban már igen, nos, hogy mit szeretnék ősszel tenni (a munkán kívül, persze).
Az élet különböző színterein vannak nagyon izgalmas, érdekes lehetőségek, amelyek évszakhoz köthetők. A gasztronómia, a kultúra, az utazás is kínál olyat, amit inkább egyik vagy másik évszakban érdemes tenni, kipróbálni, vagy a már megszokott, szeretett tevékenységként csinálni.
Szokás 20-as, 10-es meg top 5 és ehhez hasonló listákat csinálni, nos, én csak azt a néhányat sorolom fel, ami az egyes területekhez kapcsolódóan szívemcsücske lenne, és csak azért nem növelek 10 elemesre egy listát, mert azt mások úgy szokták.
Lássuk, hogy ez a pár hónap milyen lehetőségeket kínál, és majd tél elején ismét számot vetek, hogy mit sikerült megvalósítani közülük.
Címkék:
2016,
fotózás,
hétvége,
illat,
kirándulás,
kultúra,
ősz,
receptek,
szubjektív
2016. szeptember 1., csütörtök
Hello szeptember, viszlát nyár!
Bár még a meteorológiai évszak nem találkozott a naptári testvérével (szerencsére), azért már nem lehet eltekinteni attól, hogy véget ér a nyár, itt a szeptember, ma volt az iskolákban az első tanítási nap, már hűvösebbek az éjszakák, rövidebbek a nappalok, este 8-kor már szinte sötét van, és már a teraszon üldögélve is előkerül a hosszúujjú felső. Itt az ideje, hogy a nyár elején szőtt tervekre visszatekintsünk néhány gondolat erejéig. A június közepén írt "tervezőben" szerepelt néhány gondolat, azokat "csekkoljuk" most, mi valósult meg, és mi nem.
Nyaralás: Bakar - a helyi vezetési kultúra
A horvátok vezetési stílusáról, szokásaikról nemigen tudok általánosságban szólni. Én csak a bakari, és az odáig vezető úton velem egyidőben haladó horvátokról tudok véleményt alkotni. Az viszont érdekes lehet :)
Címkék:
2016,
autó,
Horvátország,
közlekedés,
morál,
nyár,
utazás
2016. augusztus 21., vasárnap
Nyaralás: Bakar - a környék/2.
Az öböl többi településéről is szerettünk volna képet kapni, így egy délutáni program lett a körbejárásukból. Krk közelsége, és néhány környékbeli strand (ezek közül Kostrenáról a poszt második felében esik szó) vonzereje miatt (legalábbis ezt gyanítom) a turisták, látogatók száma még alacsonyabb itt, mint Bakarban. Ezért azok számára ideális hely, akik szeretik elkerülni a tömeget, és érdeklődnek a horvátok mindennapjai iránt, nem a nagy csinnadrattával járó látványosságokat kedvelik. Ugyanis emberekkel és csinnadrattával mi nem (vagy alig) találkoztunk ezeken a helyeken. Elhagyatottságukban is szép terekkel, kikötőkkel, utcákkal, valamint kellemes, tiszta vizű, jó infrastruktúrájú stranddal igen. Lássuk ezeket.
Címkék:
2016,
csodás,
élet,
emberek,
Horvátország,
kirándulás,
nézőpont,
nyaralás,
szubjektív,
történelem,
utazás,
vár
2016. augusztus 20., szombat
Nyaralás: Bakar - a környék/1.
Néhány napos bakari tartózkodás során érdemes lehet a környéket is bejárni. Mi a nyaralásunk 3 teljes napjából egyet például a közeli Rijekában (azaz Fiuméban) töltöttünk. De néhány órát megért a Bakar-öböl túloldalán levő települések meglátogatása is (erről egy következő posztban). Ez a poszt erről ejt néhány szót, hátha felcsigázza a szintén a környékre látogató (vagy nem látogató) olvasók érdeklődését. :) Viszont nem mutatja be a város összes látnivalóját, ezek meglátogatására sem időnk, sem módunk, és őszintén szólva, érdeklődésünk sem volt.
Címkék:
2016,
csodás,
emberek,
fotózás,
Horvátország,
kirándulás,
múzeum,
nyár,
nyaralás,
szubjektív,
utazás,
vásár,
vonat
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


