2016. február 27., szombat

Függönyt fel!

A hónap második kulturális eseménye tegnap esti. Az Ő egyik ismerősének köszönhetjük, akinek a jegyeit 2 nappal ezelőtt átvehettük. Így megnézhettük a Függönyt fel! című bohózatot a Centrál Színházban.
Nem voltak nagy elvárásaim, csak egy kicsit kikapcsolódni, kacagni vágytam, főleg a hét előző napjainak nem túl pozitív történései után. A darab ezt is ígérte, szóval úgy tűnt, megkapom, amit szeretnék :)
"Michael Frayn riporterből lett drámaírónak akkor jutott az eszébe a Függöny fel! című komédia ötlete, amikor kis híján elaludt egy barátja színdarabján a nézőtéren, és hirtelen arra ébredt rá, hogy a színház mennyivel viccesebb hátulról, a színfalak mögül, mint elölről. Ez 1982-ben történt Londonban, ahol  ezt a komédiát egyből  az év legjobb vígjátékának választották meg. 1992-ben filmet forgattak belőle, Michael Caine –nel a Rendező szerepében. A komédia egy színházban játszódik, egy nulla minőségű színdarab turnéra indulás előtti főpróbáján. Az első felvonásban nézőként azt látjuk, amit a szerencsétlen, balfék rendező is, akinek a keze között nemcsak a leharcolt társulata, de a magánélete is széthullik. A második felvonásban ugyanazt látjuk mint az elsőben, éppen csak a  turné utolsó előadásán és hátulról. A kulisszák mögül. Ahol aztán végképp minden szereplőről kiderül minden. A színészek közötti személyes konfliktusok a végletekig éleződnek, a kellékek megbokrosodnak, a stressz úrrá lesz mindenkin.  A groteszkké vált katasztrófa teljességgel elkerülhetetlen.  Az egymásba omlott társulat alig várja, hogy lemenjen végre rájuk a függöny. A különös színházi szerencsétlenségben, a mindennap katasztrófáiban ismerhet magára a néző. Arra, amikor az alkalmatlanság és a tehetségtelenség okvetlenül maga alá temeti mindazokat, akik képtelenek megoldani az életüket és adottságnak fognak fel mindent, amin egyébként változtathatnának.
Mindeközben persze mindenki leesik a székről a röhögéstől."

A kezdés előtt nem tűnt túl nagynak a tömeg a színházban, kicsit aggódtam is magamban, hogy foghíjas lesz a nézőtér, illetve idősebb emberek és itt-ott tizenévesek is feltűntek. Nem tudtam elképzelni, mi lesz az a téma, amin mindenki tud majd hahotázni ilyen vegyes összetételű nézőseregben.  
Nos, hát maradtak kétségeim, hogy a tizenévesek feltétlenül jól szórakoztak-e a néhol pikáns, néhol közönséges poénokon, de összességében azért a "felnőtt populáció" igazán jól szórakozott. A mellettünk ülő idősebb pár nőtagja nagyon bele is élte magát, időnként hangosan kommentálta a történéseket, hangot adott meglepődésének, felkiáltott a váratlan fordulatoknál :) A másik oldalunkon ülő fiatal pár inkább a pikánsabb jeleneteknél adta hangosabban a körülöttük ülők tudtára, hogy igazán tetszik nekik a darab :)
A színdarab elég fordulatos volt, bár - mivel én ritkán látok bohózatot - kicsit hozzá kellett szoknom az elején az eltúlzott színpadi eszközökhöz, színészi játékhoz. De 10 perc után már rendben voltam :)
Az egyik főszereplő, Pokorny Lia (Mrs. Clackett szerepében) fenomenális volt, az elején kellett néhány perc, míg biztos lettem benne, hogy tényleg őt látom a színpadon. A kosztüm, a maszkírozás és a színészi játék együtt olyannyira megváltoztatta őt, hogy kis ideig bizonytalan voltam a kilétét illetően. A darabot elemezni nem akarom, mert nem értek hozzá, se műkritikus, se színházi ember nem vagyok. Ami kétségtelen, hogy jól szórakoztam, helyenként a könnyem is kicsordult a nevetéstől (számomra a csúcspoén az volt, amikor az arab páros megjelent - aki látta, tudja, érti, aki nem, az nézze meg a darabot :P ).
Igazán érdekel az viszont, hogy vajon tényleg hasonlít-e a színfalak mögött egy próba a darabban megjelenítetthez, vajon tényleg ilyen rohamtempóban készülnek fel a színészek, vajon tényleg ennyi vicces helyzet adódik a színészek, rendezők, ügyelők stb. extrovertált, nárcisztikus, egocentrikus, uralkodó, alárendelődő, féltékeny stb. tulajdonságaiból következően, vagy az egymás iránti tisztelet, a szakmai alázat, a szakmai elvárások stb. ezeket még ennél is vegyesebb képpé alakíthatják? Ha minden jól megy, egy hasonló pillanatot láthatunk majd, legalábbis bizonyos értelemben, mert mert egy újságelőfizetéssel nyertem két jegyet a Marie Antoinette főpróbájára, az Operettszínházba :)
Összességében tehát megkaptam, amire vágytam, egy közel három órás (na jó, mondjuk 2,5 órás) tömény szórakozást, kacagást, ami jót tett a heti bosszankodások után.