Holdvilág-árok, a kultikus és misztikus hely - avagy út a palacsintától a halburgerig

Ezen a hétvégén is szép napos, barátságos idő volt, annak ellenére, hogy már október vége felé közeledünk, ezért vétek lett volna otthon ülni. Ezt a vélekedést nem minden pillanatban osztotta itthon mindenki, de végülis könnyen sikerült rávenni a fiúkat a kirándulásra. Sőt, végül a baráti társaságot is sikerült bevonni (az egyik család hősiesen a Dera-szurdokban tett délelőtti kirándulásuk után vállalkozott erre), így 10-en vágtunk neki a távnak. Amilyen hirtelen hoztuk össze végülis a kirándulást, olyannyira nem készültem fel én előzetesen sem a távolságból, sem a látnivalókból, sem a Holdvilág-árok történetéből 😐. Ugyan az én ötletem volt a hely és olvastam is róla futólag, de a szokásos alaposabb szakirodalmazásom most elmaradt. 

Olvasnivaló - Addie LaRue láthatatlan élete

Nos, ahogyan múltkor írtam, alig vártam, hogy a végére érjek, hogy olvashassam a Saramago-könyvet. De nem csak azért vártam; igazából azt vártam, hogy történjen valami meglepő, valami érdekes, valami kevésbé sablonos. Nekem ez a könyv egy fantasy kategóriába sorolt (ez szerepel az e-könyv metaadatai között), kicsit feminista, kicsit LMBTQ, kicsit moralizáló, de valójában sablonokkal dolgozó, hosszú leírásokat tartalmazó túlhájpolt mű. Fantasy, amennyiben 3 évszázad között ugrál időben és térben; feminista, amennyiben néhol törekszik megjeleníteni a nők egyenjogúságának alakulását az évszádok során; LMBTQ, amennyiben több szereplőről (így a főszereplőről is) egészen természetes módon derül ki, hogy nem csupán az egyik nem képviselőjével tud szerelembe esni (ez mondjuk nagyon pozitív volt a könyvben, amilyen természetességgel erről szó esett!); moralizáló, amennyiben az ördöggel kötött alku(k) áráról van szó benne. De sablonos, amennyiben a háromszáz év során bejárt országok és népek sztereotip megjelenítésére gondolunk, vagy amennyiben a sötétség istenével (aka ördög) való kapcsolata szexbe fordul, vagy amennyiben a végén saját maga (kapcsolatuk) feláldozásával megmenti Henryt. 

Ugyanakkor összességében nem volt rossz olvasni, helyenként találtam benne érdekes részeket, nem bántam meg, hogy elolvastam. 

És már bele is fogtam a Minden egyes név-be 😀

A Marson jártunk - avagy kirándulás a gánti Bauxitföldtani Parkban

Ez most egy retrospektív poszt lesz, mert aktuálisan nem volt időm írni róla. Szóval két héttel ezelőtt a hétvégi csodás időt kihasználva a Marsra kirándultunk 😀Na jó, egy ahhoz hasonlónak látszó táj volt az, ami felkeltette az érdeklődésemet. Úgy kezdődött, hogy valami közeli helyet kerestem, ami autóval hamar elérhető, nem túl nehéz terepen lehet néhány kilométert gyalogolni, leköthet egy 8 évest és lehet a környéken enni is. Így bukkantam végülis arra a helyre, amiről hamarosan picit többet is írok, bár nem szeretném bő lére ereszteni. Inkább beszéljenek a képek.

Olvasnivaló - Minden egyes név

Ez a bejegyzés most kicsit előreszalad az időben, legalábbis annyiban, hogy nem bírom ki, hogy ne mutassam meg, mi lesz a következő olvasnivalóm. Saramago nagy kedvencem, és sikerült megszerezni antikvár könyvként a Vakság mellett egyik legjobbnak tartott művét, a Minden egyes név címűt. Ugyan még az Addie LaRue láthatatlan élete című Schwab-kötetet olvasom, de már alig várom, hogy befejezzem, és Saramagot olvashassam. És akkor még nem is beszéltem az aztán következő olvasnivalómról… és most nem is teszem, majd egy következő posztban, valamikor később. Addig annyit mondok: kedvenc skandináv íróim egyikének könyve lesz 😉

Csak legyen időm olvasni…