2018. december 31., hétfő

Évvégi utazás - az influenza körül


Az év utolsó hónapja nagyon jól indult (lásd Mariazell, előző poszt), de sokkal kevésbé jól folytatódott.
Alighogy visszatértem a havas, csodás, hosszú hétvégéről, pár nap múlva másik utazás vette kezdetét: a téli szabadságot az influenza társaságában a Szoba-szigeteken töltöm, lázcsillapítót habzsolva, és a köhögéscsillapítás különböző gyógymódjaival ismerkedem. Igen, ez pont olyan rossz, mint amilyennek hangzik. Így aztán sem karácsonyi menükről, sem szilveszteri mulatságról/utazásról nem tudok beszámolni ebben a posztban. Az évzáró bejegyzésemben így csak abban tudok reménykedni, hogy a következő év jobban indul, mint ahogy a mostani végződik, és az élet kevésbé lesz stresszes és a munka mellett szabadidőm is marad, amit arra tudok fordítani, hogy anyagot gyűjtsek a további utazós posztokhoz.
Drukkoljatok! 💪🙏

Most pedig kívánok mindannyiótoknak békével, egyetértéssel, nyugalommal és örömmel teli, sikeres új esztendőt, váljon valóra minden fogadalmatok/kívánságotok!
via GIPHY

2018. december 17., hétfő

Adventi hétvége Mariazellben



Már jó ideje szeretnék olyan adventi vásárba ellátogatni, ami nem túl nagy, meghitt, nem gagyi holmikat árulnak, és ahol van naaaagy hó :)
Idénre ezért Mariazellt néztem ki magamnak. Sok helyen olvastam arról, hogy a karácsonyi vására kedves, régimódi, és a városka fekvésének köszönhetően jó esély van arra, hogy legyen hó is. Nos, az utóbbi tökéletesen bejött. Néhány nappal korábban kezdett havazni a településen, és volt szerecsném egy teljes napig úgy bóklászni a városban, hogy folyamatosan szakadt a hó. Nagyon élveztem! Jöjjön a részletesebb, remélhetőleg kedvcsináló beszámoló, képekkel, videókkal.

2018. szeptember 30., vasárnap

Rövid kirándulás a Nagy-Hárs-hegyen


Hétvégén mindenképp ki akartam mozdulni itthonról. Már nagyon elegem volt a 'reggel bemegyek, dolgozom, este hazajövök, dolgozom tovább' menetből, szükségem volt új impulzusokra, szabad és friss levegőre, csendre és nyugalomra. Eredetileg múzeumi program lett volna, de elszúrtam (nem regisztráltam időben az ajándékjegyet, amit még hónapokkal ezelőtt szereztük egy éttermi lehetőség során). Így helyette más programra vágytam, és eszembe jutott, hogy korábban nézegettem már a Hárs-hegyet és környékét. Arra gondoltam, hogy ott talán nincsen akkora tömeg, mint a János-hegyen, a Normafánál, vagy más, hasonlóan felkapott budapesti helyeken. Kinéztem a Kaán Károly kilátót, ahonnan a "szakirodalom" szerint csodás kilátás nyílik a fővárosra. Következzenek hát a részletek.

2018. augusztus 26., vasárnap

Kedvenc és extrém szálláshelyek itthon és a nagyvilágban


A kirándulások, utazás mellett szabad perceimben szívesen foglalkozom azzal is, hogy azt tervezgetem, legközelebb/máskor/valamikor/egyszercsak hová utazzam :D Ehhez viszonylag gyakran szörfölök a Bookingon és az Airbnb-n. Most azok közül a szálláshelyek közül mutatok meg néhányat, amelyek egyrészt nekem valamilyen tulajdonságuk miatt különösen tetszenek és tervezem, hogy a jövőben megszállok ott, másrészt pedig amelyek különleges, akár extrém helyek. Utóbbiakra valószínűleg sosem látogatok majd el (vagy túl messze vannak, vagy túl drágák, vagy a kettő együtt :D ), de a fantáziámat megmozgatják. Kattintsatok, ha érdekel benneteket, mi tetszik nekem. (Egyik hely bemutatása sem reklámcélú, nem kapok érte senkitől anyagi juttatást, csupán a saját érdeklődésem mentén, a Booking vagy Airbnb linkjeikkel hivatkozva mutatom meg őket. Sajnos a Bookingról nem lehet beágyazni, csak az Airbnb-ről.)

2018. augusztus 18., szombat

Túra a Cserhát lankáin - Felsőtold környéke

Lassan (gyorsan...) vége a nyári szünetnek, és nehéz félév elé nézünk, így igyekeztem kihasználni a feltöltődésre még az utolsó szabad augusztusi napjaimat. A hosszú hétvége előtt 3 napra a Cserhátba mentem, kicsit egyedül lenni, túrázni, természetben megpihenni (fujj, de giccses :) ). Na mindegy, szóval erről lesz szó most.

2018. július 29., vasárnap

Konyhabútor festése - DIY



Ez a poszt az eddigi tartalmaktól kicsit eltérő lesz, hiszen most a szabadidőm eltöltésében a lakásom változtatása, újítása, szépítése is helyet kap.
Már egy ideje tart nálam a skandináv lakberendezési dizájn iránti vonzalom, ennek egyik eredménye - az eddigi, főleg skandináv bútoráruházakból származók mellett - a mostani "csináld magad" változtatás. Ez most a konyhabútort érintette, ahogyan ez a bejegyzés címéből is látszik. A kicsi lakáskám az eddigi mediterrán stílusból fokozatosan alakul át skandináv otthonos stílusúvá, dominálnak már a fehér, szürke, piros és újabban a pasztel szín (a fáradtrózsaszín, vagy hivatalosabb nevén a scandinavian pink). 
Ebben a folyamatban már csak két nagyobb lépés volt hátra, a konyhabútor és a nappali bútor megváltoztatása. A kettő közül most a konyhabútorra került sor, a nappali bútor egy későbbi lépés lesz (és nem diy változatban történik majd). 
Mivel nincs felesleges kb. egymillió forintom a konyhabútor lecserélésére, más megoldást kellett keresnem. Már tavaly nyáron sokat olvastam arról, hogyan lehet bútort sajátkezűleg átfesteni, különösen abban az esetben, ha a bútor nem "igazi" bútor, hanem laminált bútorlapból készült 12 évvel ezelőtt. Erre a megoldás - úgy tűnt alapos szakirodalmazás után - a krétafesték használata. Minden szükséges információt összegyűjtöttem róla tavaly nyáron, és idénre ütemeztem be a megvalósítást. Most jöjjön a rövid összefoglalása ennek a munkának, hátha más is rászánja magát hasonló tevékenységre.

2018. június 10., vasárnap

Kultúrák talákozása - Szarajevó




Március eleje már elég régen volt, azóta - ha nehezen is, de - jött egy hirtelenmeleg tavasz, majd megérkezett szinte a nyár is. Az én életemben azonban az elmúlt három hónap a munka és az utazáson való gondolkodás skáláján való csúszkálással telt :) Így nem is született új bejegyzés. Na de most!
A gondolkodás eredményeképpen - az elhalasztott hosszúhétvégi utak helyett - a tavalyi évhez hasonlóan a még előszezoni június elejére sikerült egy utat összehozni. Ahogy a poszt címéből is kiderül, balkáni kirándulásra adtam a fejem, hogy miért éppen Szarajevó, arról hamarosan pár szóban bekezdésben írok. A posztban elsősorban a személyes benyomásaimat, az általam látogatott helyeket mutatom be, kicsit kitérek a végén a főbb tudnivalókra is, de főleg sok képpel gazdagítom.

2018. március 8., csütörtök

Viszlát, tél!


Az idei tél olyan semmilyenre sikerült. Nem volt hideg, nem volt hó, de nem volt különösebben meleg sem, és tényleg semmi különös nem volt az elmúlt három hónapban. Vagy csak én nem vettem észre? Tény, hogy mostanában még jobban lefoglalnak a teendők, nehéz kilátni a sokféle párhuzamos szál mellől. Rádöbbentem, hogy hopsz, eltelt a február is, és már robogunk március közepe felé, vigyázó szemeinket a hónap végén érkező tavaszi szünetre vetve. De ebben az elrohant februárban nem voltam moziban, sem színházban, a Híd (Broen/Bron) új évadának első részén kívül otthon sem néztem egy rendes filmet sem (nyavalygás off). Javít a képen, hogy egy szombati napon azért eljutottam Verőcére, a nagy február végi "sarkvidéki időjárás" után, hogy megszemléljem a nagy hómezőket :) A séta képei jönnek.

2018. február 2., péntek

Szekszárdi csodák

Az utóbbi pár évben igyekszem a születésnapomat a szokásos hétköznapoktól eltérő módon és/vagy helyen tölteni. Idén nem volt erre sok lehetőségem, de mégis egy csodás helyen sikerült töltenem azt a hétvégét. A bűnös most is - mint mindig, haha :) - a Facebook, ahol egy posztban nagyon barátságos, kellemes, szép szálláshely képeit láttam meg. Oda akartam menni :)

2018. január 7., vasárnap

Hello 2018



Úgy tűnik, kicsit lassan reagálok az új esztendő érkezésére :) Legyen mentségemre, hogy kissé megszaporodtak a munkával kapcsolatos teendők, és ezzel párhuzamosan (tudom, antagonisztikus, de ez van) igyekszem kicsit nagyobb távolságot tartani a digitális eszközeimtől, és tenni a mozgásszegény életmódom ellen is. Ez persze így alig egyeztethető össze, na ezért is nem született még új poszt október óta :D De majd most!