2016. november 9., szerda

Gaja-szurdok ősszel

Az ünnepi hétvégét és a szép őszi időt kihasználva, egy vonatos-buszos-gyalogos kirándulást terveztünk be az októberi programtervünkbe. Egy ideje fontolgattuk már a Bakony csodás lankái közötti kirándulást, túrázást, és most eljött az ideje :) Viszont csak egy rövidebb, könnyű gyalogsétát vállaltunk be, mert én előző két héten a torkgyulladásból továbbfejlődött szövődményekkel küzdöttem, így kímélő üzemmódra kellett váltani. Így esett a választás a babakocsival is bejárhatónak jelzett útvonalra, amit nem is bántunk meg, igazán csodálatos, színes erdőben, selymesen rohanó, máshol komótosan hömpölygő, megint máshol csillogó víztükörrel elterülő patak mentén vitt az út. Lássuk a képeket és az útvonalat.

2016. november 6., vasárnap

Portugália - Porto

A portugáliai út harmadik, egyben utolsó posztja Portohoz kapcsolódik. A Budapest-Porto közötti, frissen indított útvonal második járatával érkeztünk szeptember 7-én, és a visszaút is erről a reptérről történt. Mivel a járat reggel 10.10-kor indul, előző délután érkeztünk Portoba, és volt néhány óránk a városban. Én néhány éve már jártam szervezett úton itt, de akkor kötött program volt, most sokkal szabadabban dönthettünk arról, mit nézünk meg, hol időzünk, mit eszünk stb. A város magával ragadott bennünket. Azaz a villamos :)

Portugália - Aveiro

Kicsit megkésve (bocs, sok munka van, meg ilyesmi), de itt a folytatása a szeptemberi portugáliai utunknak, ahol munka kapcsán voltam, de a szabadidőt igyekeztünk jól kihasználni. Egy ilyen volt Aveiro meglátogatása is, amit egy laza egynapos programnak terveztünk, és milyen jól tettük. A várost Portugália Velencéjének is szokták nevezni a csatornái miatt, ám ez költői túlzás. Viszont azért a város szép, kellemes, a látnivalók gyalog könnyen bejárhatók. Olvassátok.