Már régóta kedvenc helyem Magyarországon Salgóbánya és környéke, a Medves-fennsík. A '90-es évek végén, a 2000-es évek elején 5-6 éven át táboroztattam ott a FICE szervezésében, a Würth cég támogatásával gyermekotthonban élő gyerekeket (és a támogató cég dolgozóinak gyerekeit, lévén az egyik cél az integráció segítése), összesen 110-120 gyereket egyidőben. Nagyon emlékezetes nyarak voltak, sokat kirándultunk, túráztunk a fennsíkon, felmásztunk a Salgói várhoz, voltunk éjszakai túrán, és ezekbenen vezetőnk volt Drexler Szilárd, akinek a Medvessel és környékével, élővilágával kapcsolatos tudása és lelkesedése egyaránt magával ragadó volt. Sokat tanultunk tőle. Azóta eltelt röpke 15-20 év, és én ezalatt is megfordultam jópárszor a Medvesben. Hol egyedül, hol nem. Ha egyedül mentem, általában amolyan én-idő volt az a pár nap, és születtek fontos döntések (pl. a doktori témám kapcsán is ott fogalmazódott meg végül, hosszú kínlódás után, a megvalósult irány). Ide látogattam el most is, mert úgy éreztem, már nagyon szükségem van arra, hogy magam legyek magammal, csendben, madárcsicsergésben, szélben-napsütésben (az esőt igyekeztem kizárni :D ), és milyen jól tettem. Ennél többet nem is nagyon írnék róla, ez a poszt a továbbiakban jobbára képeket, útvonalat tartalmaz, egy-két magyarázó mondattal. Nézzétek csak!
