2017. április 15., szombat

A húsvéti menüm

Azt gondoltam az elmúlt napokban, hogy így, hogy egyedül vagyok, nem csinálok nagy ügyet a Húsvétból. Aztán meg azt, hogy azért persze húsvéti étel mégiscsak kellene, egy-kettő legalább. Így szépen meg is terveztem szerdán a következő keddig tartó időszakra a napi menüket. Ezt csütörtökig jól is tartottam :D (Persze a Húsvét előtti napok csak "sima" menüvel mentek, ezekről most nem írok.) Aztán annyira jól sikerült az ünnep tervezése, hogy a Húsvétvasárnap és a Húsvéthétfő bőséges ellátással üzemel majd. :D Lássuk a menüt.



2017. április 14., péntek

Húsvéti extra - a sárga túró

Sokan nem hallottak még a sárga túróról, ez nem is csoda, mert alapvetően a Nyírségben, Hajdúságban ismert, kizárólag húsvétkor készítendő étek (az étel vallásos eredetéről itt lehet olvasni a wikipédián). Elsőre furcsán hangozhat a neve, ám másodikra még furcsább lehet, ha elárulom, hogy semmi köze sincsen a túróhoz, nincs is benne ebből az egyébként finom és egészséges összetevőből. Akkor miből készül a sárga túró? Nos, megmutatom.


2017. április 1., szombat

Hello április! - viszlát 5 km

A mostani hétvége sajnos nem úgy alakul, ahogy terveztem. Az I. Dunakanyar Félmaraton 5 km-es távja az én részvételem nélkül zajlik majd le holnap, mert sajnos a bokám jelenleg sem üzemképes (igen, látja majd orvos, hétfőre már van beutalóm az OORI-ba). Ámde nem akarok belesüppedni az önsajnálatba, hogy életem első ilyen versenyén ilyen hülye ok miatt nem tudok indulni (pedig rohadtul sajnálom magam amúgy), és valahogy mégis kikecmergek a helyszínre, és drukkolok majd a futásra ösztönző barátomnak, aki a 21 km-es távon indul.
DE: ami nagyon fontos nekem most ettől függetlenül, az természetben levés, a napfény, a friss levegő, ezért elüldögélek majd felpolcolt lábban a teraszon, a napon a környéken levő házban, és élvezem, hogy tavasz van, az alábbi szerint:


(Kattints a körökben levő kis nyílra, és látod a folyamatot. Ha nem jelenik meg semmi a szövegen kívül, engedélyezd a címsorodban a tartalom futtatását.)