2016. december 27., kedd

Naptármánia


Designed by Freepik
Vannak azok az emberek, akik terveznek, meg azok, akik nem :) De mindkét csoport számára hasznos lehet a naptár használata. Én jóideje már csak online naptárt használok (hello google calendar), nagyon bevált, munkában és magánéletben egyaránt jól jön, hogy megosztható másokkal, együtt is szerkeszthető, emlékeztetőt is küld stb. Épp csak meg nem csinálja helyettem a tennivalóimat :) (milyen jó is lenne...) 
Azonban talán épp ezért, mert már lassan helyettem gondolkodik, valamint azért, mert esztétikai élményt nem nyújt, mostanában kicsit érdekelni kezdtek újra a papíralapú naptárak is. Na, azért arról nincsen szó, hogy visszatérnék kizárólag a paper mode sítlushoz, de azért néhány érdekesebb naptár felkeltette a figyelmemet. Ráadásul vannak ismerőseim, kollégáim, barátaim, akik használnak ilyesmit erősen, így kicsit böngészgettem, mi újság a neten az ingyenesen letölthető naptárak világában. A szörfölésem eredményeiből szemezgettem most, ezeket láthatod alább (nem célom a komplex áttekintés, csak azokat mutatom be, amelyek megtetszettek valamiért).

2016. december 12., hétfő

Advent Salzburgban

Már egy ideje olvasgattam arról, milyen is az advent az osztrákoknál. Tavaly a bécsi adventi vásárokat látogattuk meg, idén pedig nagyon vonzott a salzburgi testvére. Karácsony előtt az utolsó előtti hétvégére így megszerveztem az utat. Már november elején alig tudtunk szállást találni, és ez látszott is a helyszínen az óriási tömegen. Azért találtunk kellemes helyet, és két adventi bögrével egészült ki a tavalyi bécsi gyűjteményem :) Rövid beszámoló következik tehát Salzburgból.

2016. november 9., szerda

Gaja-szurdok ősszel

Az ünnepi hétvégét és a szép őszi időt kihasználva, egy vonatos-buszos-gyalogos kirándulást terveztünk be az októberi programtervünkbe. Egy ideje fontolgattuk már a Bakony csodás lankái közötti kirándulást, túrázást, és most eljött az ideje :) Viszont csak egy rövidebb, könnyű gyalogsétát vállaltunk be, mert én előző két héten a torkgyulladásból továbbfejlődött szövődményekkel küzdöttem, így kímélő üzemmódra kellett váltani. Így esett a választás a babakocsival is bejárhatónak jelzett útvonalra, amit nem is bántunk meg, igazán csodálatos, színes erdőben, selymesen rohanó, máshol komótosan hömpölygő, megint máshol csillogó víztükörrel elterülő patak mentén vitt az út. Lássuk a képeket és az útvonalat.

2016. november 6., vasárnap

Portugália - Porto

A portugáliai út harmadik, egyben utolsó posztja Portohoz kapcsolódik. A Budapest-Porto közötti, frissen indított útvonal második járatával érkeztünk szeptember 7-én, és a visszaút is erről a reptérről történt. Mivel a járat reggel 10.10-kor indul, előző délután érkeztünk Portoba, és volt néhány óránk a városban. Én néhány éve már jártam szervezett úton itt, de akkor kötött program volt, most sokkal szabadabban dönthettünk arról, mit nézünk meg, hol időzünk, mit eszünk stb. A város magával ragadott bennünket. Azaz a villamos :)

Portugália - Aveiro

Kicsit megkésve (bocs, sok munka van, meg ilyesmi), de itt a folytatása a szeptemberi portugáliai utunknak, ahol munka kapcsán voltam, de a szabadidőt igyekeztünk jól kihasználni. Egy ilyen volt Aveiro meglátogatása is, amit egy laza egynapos programnak terveztünk, és milyen jól tettük. A várost Portugália Velencéjének is szokták nevezni a csatornái miatt, ám ez költői túlzás. Viszont azért a város szép, kellemes, a látnivalók gyalog könnyen bejárhatók. Olvassátok.

2016. október 9., vasárnap

Portugália - Coimbra és Figueira da Foz

A munka néha hordoz magában kikapcsolódási lehetőségeket is. Így voltam én is szeptemberben, amikor egy projektúton Portugáliában lehetőségem nyílt arra, hogy a munkán kívüli szabad időben meglátogassak néhány olyan helyet, ahová már korábban is szerettem volna eljutni, illetve voltam is, csak nem volt módom magam megismerkedni velük. Ez a poszt, és a következő kettő ezekről a helyekről szól, így ebben a posztban Coimbra, Figueira da Foz, a helyi utazás, az árak és az ételek kerülnek szóba. A következő két poszt majd Aveiro-ról, és Porto-ról mesél. Az írások sem nem útleírások, sem nem útmutatók, sokkal inkább szubjektív lenyomatok. Ennek tudatában olvassátok.

2016. október 5., szerda

Digitális oktatási eszközök 9. - Wizer.me

Nem mintha ne lett volna miről írnom digitálsi oktatási eszközök kapcsán az elmúlt időszakban, de nem nagyon volt időm rá. Most egy vírusos torkgyulladás miatti kényszerszabi teszi lehetővé, hogy írjak egy nagyon érdekes, és könnyen használható, a pedagógusok munkáját könnyítő lehetőségről. Feladatlapot lehet vele készíteni, de nagyon sokszínű feladattípussal. Ez a lehetőség a Wizer. Mutatom. 

2016. szeptember 4., vasárnap

Őszi tervek

A nyári lista készítése után - ha már így belejöttem a tervezésbe - összegyűjtöttem, hogy ebben az évszakban, aminek nyomát az időjárásban még nem látjuk, de a naptárban már igen, nos, hogy mit szeretnék ősszel tenni (a munkán kívül, persze).
Az élet különböző színterein vannak nagyon izgalmas, érdekes lehetőségek, amelyek évszakhoz köthetők. A gasztronómia, a kultúra, az utazás is kínál olyat, amit inkább egyik vagy másik évszakban érdemes tenni, kipróbálni, vagy a már megszokott, szeretett tevékenységként csinálni. 
Szokás 20-as, 10-es meg top 5 és ehhez hasonló listákat csinálni, nos, én csak azt a néhányat sorolom fel, ami az egyes területekhez kapcsolódóan szívemcsücske lenne, és csak azért nem növelek 10 elemesre egy listát, mert azt mások úgy szokták. 
Lássuk, hogy ez a pár hónap milyen lehetőségeket kínál, és majd tél elején ismét számot vetek, hogy mit sikerült megvalósítani közülük.

2016. szeptember 1., csütörtök

Hello szeptember, viszlát nyár!

Bár még a meteorológiai évszak nem találkozott a naptári testvérével (szerencsére), azért már nem lehet eltekinteni attól, hogy véget ér a nyár, itt a szeptember, ma volt az iskolákban az első tanítási nap, már hűvösebbek az éjszakák, rövidebbek a nappalok, este 8-kor már szinte sötét van, és már a teraszon üldögélve is előkerül a hosszúujjú felső. Itt az ideje, hogy a nyár elején szőtt tervekre visszatekintsünk néhány gondolat erejéig. A június közepén írt "tervezőben" szerepelt néhány gondolat, azokat "csekkoljuk" most, mi valósult meg, és mi nem.

Nyaralás: Bakar - a helyi vezetési kultúra

A horvátok vezetési stílusáról, szokásaikról nemigen tudok általánosságban szólni. Én csak a bakari, és az odáig vezető úton velem egyidőben haladó horvátokról tudok véleményt alkotni. Az viszont érdekes lehet :)

2016. augusztus 21., vasárnap

Nyaralás: Bakar - a környék/2.

Bakar nem meglepő módon a Bakar-öböl belső csücskében fekszik. Azt az első estén és a második nap délelőttjén felderítettük, körbejártuk, megtaláltuk az összes étkezési lehetőséget, lefotóztuk majd az összes látnivalót, történelmi emléket, látnivalót. Megnéztem, hogyan gyülekeznek a cicák - amiből elég sok van, kicsit olasz módra, az utcákon -, amint egy kislány étellel feltűnik a tér közepén. 
Az öböl többi településéről is szerettünk volna képet kapni, így egy délutáni program lett a körbejárásukból. Krk közelsége, és néhány környékbeli strand (ezek közül Kostrenáról a poszt második felében esik szó) vonzereje miatt (legalábbis ezt gyanítom) a turisták, látogatók száma még alacsonyabb itt, mint Bakarban. Ezért azok számára ideális hely, akik szeretik elkerülni a tömeget, és érdeklődnek a horvátok mindennapjai iránt, nem a nagy csinnadrattával járó látványosságokat kedvelik. Ugyanis emberekkel és csinnadrattával mi nem (vagy alig) találkoztunk ezeken a helyeken. Elhagyatottságukban is szép terekkel, kikötőkkel, utcákkal, valamint kellemes, tiszta vizű, jó infrastruktúrájú stranddal igen. Lássuk ezeket. 

2016. augusztus 20., szombat

Nyaralás: Bakar - a környék/1.

Néhány napos bakari tartózkodás során érdemes lehet a környéket is bejárni. Mi a nyaralásunk 3 teljes napjából egyet például a közeli Rijekában (azaz Fiuméban) töltöttünk. De néhány órát megért a Bakar-öböl túloldalán levő települések meglátogatása is (erről egy következő posztban). Ez a poszt erről ejt néhány szót, hátha felcsigázza a szintén a környékre látogató (vagy nem látogató) olvasók érdeklődését. :) Viszont nem mutatja be a város összes látnivalóját, ezek meglátogatására sem időnk, sem módunk, és őszintén szólva, érdeklődésünk sem volt.

2016. augusztus 10., szerda

Nyaralás: Bakar - a település

Ebben az évben a nyaralásunkat sikerült külföldi célpontra szervezni, miután tavalyi kísérletünk előbb a bled-i tó, majd egy osztrák rész szálláshiánya miatt nem sikerült. Igaz, h ultra későn igyekeztünk megszervezni, és hát lássuk be, augusztus a full főszezon, ritkán találni pénztárcabarát, elvárásainknak is megfelelő, ráadásul szabad szállást néhány nappal a tervezett indulás előtt. Tavaly így a Tisza-tóhoz mentünk, ámbár az is nagyon klassz lett.
Viszont idén ezért hamarabb próbálkoztunk a szervezéssel, és Horvátországra esett a választás, ahol egy csendesebb, nem turistás részt sikerült "kipécéznünk". Tényleg nem voltak külföldiek, legfeljebb helybeli nyaralók. Máris jönnek a részletek.

2016. július 25., hétfő

Skandináv mozi - Ovéból kicsit rózsaszínű filmet csináltak

Nagyon vártam már a filmes megjelenését annak a könyvnek, amit tavaly januárban olvastam el. A szerző Fredrik Backman, a mű címe: Az ember, akit Ovénak hívnak. Igencsak örültem, amikor tavaly év vége felé (ha jól emlékszem...vagy idén év elején? ki tudja, de valójában mindegy is :) ) érkezett hír arról, hogy Svédországban már a mozikban is van a filmváltozat. Annak még jobban, hogy jó kritikákat kapott. Sőt, egy Svédországban élő ismerős (akit személyesen nem is ismerek, csak közös ismerősünk van) szintén nagyon dicsérte az eredeti svéd kiadást. Toplistákon ért el jó helyezést a film Svédországban, és nagyon jó visszhangja volt a nézők és kritikusok körében is. Idén nyárra megérkezett Magyarországra is, ezért szinte az első héten be is ültünk megnézni. Hát, nem voltam felhőtlenül boldog a végére. (Zárójelben: laikus vélemény következik, nem műértő elemzés.)

2016. július 18., hétfő

+1 recept: Aszalt szilvás, kolbászos cipó

Ma még egy klassz dolgot kipróbáltam, ezt is megosztom veletek gyorsan, mert megéri elkészíteni, nagyon finom. Szintén nem tart sokáig, nem bonyolult, és közben még mást is lehet csinálni. (éljen a multitasking :) ). Ahogy a címben is szerepel, ez az étek párosítja az első hallásra egymáshoz nem túl közelinek tűnő aszalt szilvát és a füstölt kolbászt. Mindezt egy cipóba "rejtve". Ehetitek reggelire, sonkával, vagy akár lekvárral is, de jó lehet vacsorára, esetleg ebédhez kísérőnek, de akár saláta mellé is. Jöjjön a recept.

Könnyű nyári ebéd

Nyáron - akár meleg van, akár hűvösebb az idő - nem könnyű kitalálni, mit is egyen a család. Vannak azonban magazinok, hetilapok, amelyek igyekeznek erre is ötletet adni. Én a Nők Lapját gondoltam most a nyári szünet alatt erre a célra felhasználni, így a napokban nekiültem, és az eddigi lapszámokból (csak február óta jár a lap nekem) kivágtam (na jó, téptem) a recepteket. Ma is ebből választottam egyet, szerintem ez nektek is tetszeni fog, könnyű étel, kis költségű, és hamar elkészíthető. Csirkés, zöldségragus palacsinta. Jól hangzik, nem? Lássuk.

2016. július 6., szerda

Digitális oktatási eszközök 8. - A kedvenc zenéd mindenhol veled lehet

Ebben a posztban egy olyan weboldalt mutatok be, ami segíthet abban, hogy bármilyen eszközödön a megfelelő formátumban magaddal vihesd kedvenc zenédet, videódat. Néha van olyan, amikor a formátumok nem kompatibilisak, például az okostelefonod vagy tableted nem azt a fájlformátumot tudja kezelni, amit a megvásárot cd-ről vagy online albumból használni tudsz. Ilyenkor szükség lehet arra, hogy átalakítsd a megfelelő formátumra. Sokféle konverter oldalt és szoftvert találhatsz erre a célra, de nagyon kézreálló és felhasználóbarát a ClipConverter nevű oldal. Nézzük, mit tud.

2016. június 27., hétfő

Balaton, te csodás! avagy strand és levendula

a sajkodi strand
A Balaton egyrészt néhány gyerekkori nyaram színhelye, hiszen édesapám munkahelyének a rendszerváltás előtt - ahogyan az akkor szokásos volt a nagyobb vállalatok esetében - üdülője volt az északi parton, Keszthelytől nem messze.
Később kevésbé vonzott ez a régió, a retró fíling soha nem állt igazán nagyon közel hozzám, a nosztalgiázás - főleg a demagóg változata - ritkán kap el :)
Aztán az elmúlt 3-4 évben kezdett újra érdekelni, amikor sok érdekességet olvastam róla, valamint a forró nyarak miatt vízközelbe vágytam.
Így tavaly már egy napra ellátogattunk Tihanyba, és idén már két egész napot is ott akartunk tölteni. :) Lássuk, hogy alakult a hétvége!

2016. június 18., szombat

Borjour, Budapest!


Az idei első, már igazán nyáriasnak mondható programunk Zsófiával kapcsolatos. Milyen Zsófiával? hát a főhercegnővel. Mindig ott ácsorog a Duna partján...sok-sok emberrel találkozik, aki mind elég jókedvűek. Ja, mert "ő" egy rendezvényhajó. :) 

2016. június 15., szerda

Itt a nyár, tervezzünk!


Vannak olyan emberek, akik imádnak mindent előre megtervezni, és vannak olyanok is szép számmal, akik pont ellenkezőleg, a spontaneitásban hisznek. Én a kettő között érzem magamat :)

2016. május 30., hétfő

Pilisi körtúra, azaz a távolság rejtelmei

Hétvégére sikerült végre aktív kikapcsolódást szervezni...a jó idő szinte felhívás volt egy kering...ja nem, egy jó kis túrára. Az igazság persze az, hogy már korábban kinéztem, hogy milyen kirándulás lenne jó, ha megjön a jó idő, és a szabad hétvége együttállása. A Facebookon volt egy írás arról, hogy egy kevéssé ismert, ámde szép és nem nehéz körtúrán csodás látnivalóban lehet része az embernek. Nos, a csodás és a nem nehéz jelzők közül az egyik helyenként nem stimmelt. Vajon melyik? Máris kiderül :)

2016. május 21., szombat

Skandináv péntek, angol fűszerrel


Mi tagadás, mostanában nem nagyon van időm, így nincs miről (és mikor) írni ide :) Viszon most a nagy hajtásban, hogy ne üljünk mindig a gép előtt, péntek estére programot "szerveztünk". Vagyis nem mi szerveztük, hanem a Skandináv Ház, de mi elmentünk rá :D Mondjuk, nem volt nagyon sok értelme...

2016. május 1., vasárnap

Tésztában hús

Nem állítom, hogy a legegészségesebb koncepció a szénhidrátbevitel szempontjából, de mégiscsak finomság, így elkészítettem. Az étel, amiről szó van, az egészséges csirkemell, az ízletes sonka, és a selymes sajt kombinációja, tésztába burkolva. Bevallom, eddig soha nem éreztem késztetést az ilyesfajta ételekre, de most valahogy... Szóval lássuk a receptet.

2016. április 23., szombat

Keleties tavaszi ebéd Heni és Dragomán módra

Régen írtam már gasztro posztot, épp itt az ideje :) Ezért is, de főleg azért, mert egy izgalmas ételt készítettem ma, következzen egy receptes bejegyzés. 
A címben szereplő 'keleties' arra utal, hogy az étel, amit mindjárt bemutatok, részben ázsiai alapokból készül. Ugyanakkor magyaros is, de nem a zsíros, nehéz fajtából, hanem az egészségesebb változatból. Nézzük is, mi lehet ez az izgalmasnak hangzó csodás étel.

2016. április 22., péntek

Régi-új hobbi

Mindig is szerettem fotózni, és az se különösebben zavar, ha engem fotóznak. Valahogy jó látni, hogy mit lehet visszaadni egy eszközön keresztül a valóságból, illetve hogy miként lehet módosítani, megváltoztatni azt. Na nem a címlapfotókon látható módosításra gondolok, hanem a másfajta láttatás, az egyéni (vag yannak gondolt :) ) látásmód megjelenítésére. Eddig egy kis automata gépem volt, ami több mint 10 éves már. Nem készített már eléggé megbízható minőségben képet. Egy ideje már játszottam a gondolattal, hogy valami kicsit komolyabb gépet kellene venni, és az utóbbi hetekben meggyőztük egymást J-vel erről, és beruháztunk egy Sony ILCE 5000-es eBajonettes gépbe, amihez két cserélhető objektív is tartozik. Most tanuljuk a fotózást vele :) Én speciel a fotózást, mint tevékenységet is. 

2016. április 18., hétfő

Digitális oktatási eszközök 7. - Photos for Class

Kicsit elmaradtam a digitális (és minden más) témájú posztjaimmal, de most igyekszem csökkenteni a hiányt. Most egy olyan webes lehetőséget mutatok be röviden, ami a pedagógusok számára teszi még könnyebbé a tanításhoz használt anyagok legális képekkel való gazdagítását.  Az oldal társoldala a korábban már bemutatott Storyboard that felületnek. Segít abban, hogy automatikusan forrásmegjeleöléssel ellátott, Creative Commons licenszes képeket használjanak a pedagógusok az oktatás során. Lássuk, hogyan működik.

2016. március 29., kedd

Azok a skandinávok

A tavaszi szünet első négy napját szerencsénk volt Skandinávia egyik kis szegletében eltölteni. Malmö-t céloztuk meg, és átruccantunk egy napra Koppenhágába is. Mondhatnám, hogy a választásunkat befolyásolta például a Bron/Broen című, harmadik évadjánál tartó krimisorozat, ahol a forgatási helyszínek ebben a két városban találhatók meg, de az igazság az, hogy ez fordítva történt :) Januárban, amikor megvettük a repülőjegyeket (elég olcsón, kettőnknek oda-vissza a kiskocsi kb. másfél tanknyi benzinje áráért), és lefoglaltuk a szállást (na, az húzósabb volt, majdnem háromszor annyi, mint a repjegyeink), csak annyit tudtunk, hogy Svédországba szeretnénk menni, és ez tűnt a legjobb választásnak, főleg a repjegy miatt. Utána jött az ötlet, hogy akkor nézzük meg a sorozat második évadját, és így nagyon jól ráhangolódtunk az utazásra :)

2016. március 5., szombat

Tavaszi virágaim vol. 2.

A két hete velünk élő növénykéink már nagyon szépen megnőttek, és már ilyen csodás virágokat hoztak:






Marie Antoinette

Forrás

Nem, nem történelemről szóló poszt lesz, nyugi. Azaz...de, mégis. A saját "történelmem" szempontjából is, és az 1700-as évek témája kapcsán is. :) Megnéztük ugyenis a Marie Antoinette című musicalt.
Az én szempontomból a történelmi pillanat az volt, hogy először voltam az Operettszínházban. Nem állítom, hogy ez volt életem vágya, de örültem, hogy egy újabb színtéren élvezhetem a művészeteket. Több színházban voltam már, természetesen, olyanban is, ahol musicalt is láttam, de az Operettszínház még nem volt ezek között eddig.
A történelmiség valódi dimenziója pedig ugye a Mária Terézia lányáról, életéről, bukásáról szóló történet, amit a darabban kicsit - valójában nem is olyan kicsit - új fókusszal dolgoztak fel. Erről az időszakról, az eseményekről elég sokat tanulhattunk már iskolai pályafutásunk során. A darab ezt árnyalta tovább. Hát, nem tudom.

2016. február 27., szombat

Tavaszváró

A napos idő a tavasz eljövetelével kecsegtet már egy ideje bennünket, de az igazi tavaszi illatok és langymeleg még csak nem akar megérkezni. A lakásban legalább igyekszem az illatokat, az érzetet behozni a tavaszi virágokkal. :)
Így alakult a héten a folyamat:





Digitális oktatási eszközök 6. - Magisto

A sorozat hatodik posztja kicsit rövidebb és felületesebb lesz, mint az eddigiek. Most inkább csak felhívni szeretném a figyelmet egy olyan oldalra, ami beilleszthető lehet az iskolai tanulási folyamatba, de részletesebb ismertetést nem írok róla. 
Az oldal a Magisto nevű lehetőség, és a lényege a vizuális történetmesélés, digitális formában. 

Függönyt fel!

A hónap második kulturális eseménye tegnap esti. Az Ő egyik ismerősének köszönhetjük, akinek a jegyeit 2 nappal ezelőtt átvehettük. Így megnézhettük a Függönyt fel! című bohózatot a Centrál Színházban.
Nem voltak nagy elvárásaim, csak egy kicsit kikapcsolódni, kacagni vágytam, főleg a hét előző napjainak nem túl pozitív történései után. A darab ezt is ígérte, szóval úgy tűnt, megkapom, amit szeretnék :)
"Michael Frayn riporterből lett drámaírónak akkor jutott az eszébe a Függöny fel! című komédia ötlete, amikor kis híján elaludt egy barátja színdarabján a nézőtéren, és hirtelen arra ébredt rá, hogy a színház mennyivel viccesebb hátulról, a színfalak mögül, mint elölről. Ez 1982-ben történt Londonban, ahol  ezt a komédiát egyből  az év legjobb vígjátékának választották meg. 1992-ben filmet forgattak belőle, Michael Caine –nel a Rendező szerepében. A komédia egy színházban játszódik, egy nulla minőségű színdarab turnéra indulás előtti főpróbáján. Az első felvonásban nézőként azt látjuk, amit a szerencsétlen, balfék rendező is, akinek a keze között nemcsak a leharcolt társulata, de a magánélete is széthullik. A második felvonásban ugyanazt látjuk mint az elsőben, éppen csak a  turné utolsó előadásán és hátulról. A kulisszák mögül. Ahol aztán végképp minden szereplőről kiderül minden. A színészek közötti személyes konfliktusok a végletekig éleződnek, a kellékek megbokrosodnak, a stressz úrrá lesz mindenkin.  A groteszkké vált katasztrófa teljességgel elkerülhetetlen.  Az egymásba omlott társulat alig várja, hogy lemenjen végre rájuk a függöny. A különös színházi szerencsétlenségben, a mindennap katasztrófáiban ismerhet magára a néző. Arra, amikor az alkalmatlanság és a tehetségtelenség okvetlenül maga alá temeti mindazokat, akik képtelenek megoldani az életüket és adottságnak fognak fel mindent, amin egyébként változtathatnának.
Mindeközben persze mindenki leesik a székről a röhögéstől."

ZAZ koncerten jártunk

Kicsit elmaradtam a posztokkal, volt egy-két szabadidős eseményre lehetőségem, de írni róluk még nem volt időm, érkezésem.
Az egyik ilyen esemény volt  ZAZ koncertje február 13-án a Tüskecsarnokban. A jegyeket karácsonyi ajándékként kaptam Tőle. :)
Forrás: Az esemény Facebook oldala
Az énekesnőt nem túl régóta ismerem, egy kollégám keltette fel az érdeklődésemet irtánta pár éve, amikor a Facebookon egy posztban írt arról, hogy mennyire szereti ezt a diszfóniás hangú énekest. :)
Majd a Fashion Week-en (amiről itt írtam is) a szünetben énekelte egy-két számát egy feltörekvő magyar énekesnő, ekkor került újra fókuszba nálunk. 
A koncert előtt röviddel pedig fekete felhők kezdtek gyülekezni a rendezvény felett...

2016. február 11., csütörtök

Digitális oktatási eszközök 5. - Storyboard that

A digitális oktatás egyik újszerű iránya a történetmesélés, történetek írása digitális eszköz segítségével. Sokféle lehetőség használható ehhez, most egy olyan felületről lesz azonban szó, ami az oktatáshoz szorosan kapcsolódik, és azon belül is az oktatási rendszer szintjei szerint tematizált lehetőségeket nyújt. A Storyboard that az amerikai oktatási rendszerre alapul, de az ottani iskolatípusok mellett külön is megjelenik a gyógypedagógia területe. Nézzük, mit is találunk itt.

Digitális oktatási eszközök 4. - OnlineDiktalas.hu

A rendszeres rovatnak szánt, az oktatásban használható digitális eszközök bemutatásáról szóló poszttal kicsit elmaradtam az elmúlt héten. Most pótolom. Egy egyszerű, de nagyszerű (hogy ilyen közhelyesen fogalmazzak) felületről legyen szó, ami megkönnyíti a szóban elhangzó információk írásban rögzülését. Ez az OnlineDiktalas.hu oldal, ami - ahogy a neve is mutatja - egy magyar nyelv lehetőség a tanár és a diák számára. Lássuk, mit tud.

2016. február 10., szerda

Eger szubjektíven - a negatív kép

Eger szép, csodás, izgalmas. És lehet más is. Minden attól függ, mire akarunk fókuszálni. Akarhatunk a negatívumokra is, és akkor olyan képet festünk egy helyről, ami nem az igazi arca. Az arca lehet, de csak az egyik arca. Az árnyékosabb arca. Az a mi felelősségünk is, hogy megmutatjuk-e a naposabbakat is. Én az előző posztokban megmutattam, most jöjjön a negatív, és remélem, hogy nem csak erre emlékszik a legtöbb ember, aki járt ebben a vársban valaha.

Eger szubjekítven - a látnivalók

Persze azért nem hagytuk ki az ismert helyeket sem, így például ellátogattunk a vár tanösvényére, ahol a várfal egy részén végighaladó, kiépített sétaúton egyes pontokon információs táblákról egészíthettük ki megkopott történelmi és kulturális ismereteinket. De más helyeken is jártunk a városban.

Eger szubjektíven - vízilabdaszombat

Szombat estére sportos programot találtunk ki, Eger híres a vízilabda életéről, így kilátogattunk az OB aznapi fordulójának mérkőzésére, ahol is a hazai csapat a Kaposvárt fogadta.

Eger szubjektíven - Varázstorony

A szokásosnak mondható látnivalók közül a várfalon levő, ingyenesen látogatható sétányon mentünk végig, megnéztük - kívülről - a minaretet, és persze a Dobó tér és környéke szerepelt a listán. Ami talán kevésbé megszokott lehet (bár ki tudja, nem vagyok nagy Eger-tudor), az a Varázstorony meglátogatása volt.

Eger szubjektíven - evés, alvás

Nos, ismét utazás :) Igaz, nem túl messze, de igazán szép helyen voltunk az elmúlt hétvégén. Szakmai és privát célokat kapcsoltunk össze, amikor egy Egerben megrendezett kétnapos konferencián vettem részt, amit kibővítettünk együtt egy hosszú hétvégére a városban :) Volt a három napban minden: kultúra, sport, gasztronómia, városnézés. Utóbbi nappal és este is, így láthattuk a város napfényes és kivilágított arcát is. A posztban nem lesz szó a törökökről, a várvédőkről, és Gárdonyiról se nagyon :) Ellenben tematikus bontásban, több posztban olvashattok az élményeinkről.

2016. január 31., vasárnap

Digitális oktatási eszközök 3. - ReadSpeaker

Ezen a héten egy lehetőségről írok, ami lehetővé teszi digitális tartalmak (weboldalak, e-könyek, dokumentumok, elearning anyagok "kihangosítását". Többféle okból is szükség lehet erre, így például látássérülés, olvasási nehézség, vagy akár a multitasking is (vagyis hogy valamilyen más tevékenység közben kívánjuk pl. egy könyv tartalmát megismerni, vagy egy elektronikus tananyag tartalmát meghallgatni) ilyen lehet.
A ReadSpeaker-nek a főbb tulajdonságait foglalom össze az alábbiakban. 

2016. január 30., szombat

Gyerekkorom emlékei


Gyerekkoromban 5 évben nyaraltunk Bulgáriában. Hol Burgasz, hol Várna mellett valahol. Kranevo meg ilyenek rémlenek, ahol hatalmas kempingekben az ismerős és rokon családokkal (3-4 család) sátraztunk. De nem is ez a lényeg most, hanem az az igazi (legalábbis számomra) mediterrán étek, amit - emlékeimben az él - első alkalommal Neszebar ódon falai alatt kóstoltam meg, a nyári kánikulában, fagyi/jégkrém előtt.

2016. január 25., hétfő

John Williams: Stoner

Nem kedvelem különösebben a listákat, de amiről most írok lentebb, épp egy listához kapcsolódik. Pontosabban onnan kaptam az ötletet. Vannak ezek a "tizeslisták": tíz legjobb dolog nyáron, tíz legszebb hely a világon stb. És ősszel volt egy másik lista is, ami a közösségi médiának köszönhetően elém került: 10 könyv, amit idén ősszel el kell olvasnod. Erről a listáról több könyvet is választottam magamnak, kizárólag olyat, ami e-könyv formában megvásárolható volt, de ezek közül most csak egyről írok. Ez pedig John Williams könyve, a Stoner.


Digitális oktatási eszközök 2. - Screencastify

Igen, tudom, kicsit megkéstem a vasárnapokra (na jó, heti egy alkalomra) ígért témával a digitális alkalmazások, eszközök terén. De máris pótolom. 
Most egy olyan eszközt mutatok be röviden, amit én is használok, és nagyon elégedett vagyok vele. A Screencastify képernyővideók készítését teszi lehetővé nagyon egyszerű formában, letöltés nélkül, bárilyen eszközön. Hasznos lehet akkor, ha egy röviden nehezen leírható dolgot kell elmagyaráznunk, vagy amikor a kép sokkal többet segít, mint a szó.


2016. január 22., péntek

Péntek este :)

Pici lazítás így a hétvége kezdetére :)

(nyugi, koffeinmentes :) )

2016. január 21., csütörtök

Látványhó

Ma egy kollégámtól személyesen is hallottam, majd az Index egyik cikkében is olvastam, így megismerkedtem az új kifejezéssel: "látványhó". Amikor mutatóba esik 1-3 cm hó, ami hamar el is tűnik. Eddig még nem hallottam, de nem tetszik. Én az igazi hóra vágyom...lehet, hogy hegyek közelébe (úgy értem, igazi hegyek :) ) kellene költözni ehhez? :)
Forrás

2016. január 17., vasárnap

Digitális oktatási eszközök 1. - Explain everything

Sokat lehet olvasni arról, hogy mennyire fontos/szükséges/lehet/célszerű (a megfelelő szó kiválasztható) a digitális eszközök alkalmazása az alapfokú oktatásban is. Arról most nem írnék, hogy ennek milyen sok összetevője van, hanem indítok egy minisorozatot, amiben minden héten egy olyan eszközt (alkalmazást, weboldalt, programot stb.) mutatok be, ami nekem személy szerint megtetszett. Ezek a bemutatások a teljesség igénye nélkül, mintegy figyelemfelkeltő jelleggel készülnek csupán, aztán azt mindenki tovább tudja gondolni, hogy neki/gyerekének/ismerősének/barátjának/kollégájának mire és hogyan lenne alkalmas a bemutatott eszköz.
Az első ilyen eszköz az Explain everything nevű alkalmazás. Ez az app egy-egy téma feldolgozásához, tanulók csoportmunkájának, prezentációjának bemutatásához szolgálhat például alapul.

2016. január 14., csütörtök

Jön a tél? :)

No, úgy néz ki, van még kis reményünk a télies időre és tájra :)
A következő napokban várható, hogy még esik értelmes mennyiségű hó, és talán elég hideg is lesz hozzá, hogy megmaradjon. Jó lenne, ha még lenne módunk kicsit "havazni", szép fotókat készíteni, és persze az sem lenne mellékes, hogy az évszaknak megfelelő idő legyen (és a mezőgazdságnak is fontos).
Az előrejelzések szerint lehet akár mínusz 9 fok is vasárnap napközben. Drukkolok, hogy legyen még egy kis ideig legalább tél. :)



A képek forrása: pixabay.comitt és itt

2016. január 10., vasárnap

Csodás téli tájak

Tél van, és itthon idén ez - egyelőre úgy tűnik - hétfőre esett.

Azóta csak a szürke, nyomott, jellegtelen időjárás, kis esővel fűszerezve. Igyekszem optimistán, pozitívan állni ehhez is, de nem könnyű. Azért, hogy ez nektek is jobban menjen, itt egy kis képösszeállítás, hogy mit is szeretnék én látni télen, januárban, ami a legfehérebb hónap volt régebben, és egyébként is a legjobb, de mégis a legdepresszívebb hónap (főleg ha ilyen szürke az idő, mint most). 
Szóval, hajrá hajrá hófehérség, jég, fagy, hideg, havas tájak, háztetők :)

(Forrás és további képek itt: http://tudnivalok.eu/20-gyonyoru-kep-a-vilag-legszebb-teli-tajairol/)

2016. január 8., péntek

Mozi, színház, kiállítás


Az utóbbi időszakban a szabadidőnk egy részét kultúrálódással töltöttük :) Ez jelentette a poszt címében foglalt eseményeket, némelyikből többet is. Az élmények nagyon jók voltak, függetlenül attól, hogy tetszett-e, értékeltem-e a látottakat, avagy nem.