Néha az ilyen rövid bejegyzéseknek sokkal nagyobb jelentőségük van, mint elsőre gondolja az ember. Most a futás kapcsán írok főleg, de számomra további burkai is vannak (amit most nem osztok meg veletek, bocsánat). Amit viszont igen, az - a futás mellett - a turisztikai látványosságnak is tekinthető nőtincsi horgásztó szépsége, azaz a Szent István tó csendes bája.
Ide mentem el most, egy jó kis kikapcsolódás, felfrissülés és feltöltődés reményében. És amiért mentem, megkaptam. A csendes, nyugodt táj, a jeges, még jobbára befagyott tó, a telet is átvészelni látszó, helyenként zöldellő fű, a sárga-barna nádas susogása, a ködbe vesző túlpart homályos körvonalának látványa mind hozzájárult ahhoz, hogy a hideg, nyirkos, szürke idő ellenére jól érezzem magam, az agyam kikapcsoljam, a lelkem megnyugtassam kicsit, és a testem felfrissüljön.
Ahogy az elején írtam, a futás is szerepet játszott: ugyan csak néhány kilométert, de futottam egy jót a tó partján kanyargó bicikliúton, miközben elém tárult a téli tó csodás szépsége, a partmenti fák még lombjuk nélkül, de már lelkesen bólogattak javuló teljesítményemhez (kivéve szomorúfűz fákat, na de ők mindig lógatják a "fejüket" 😇 ), a csendes szél kifújta kicsit a gondokat a fejemből.
Ajánlom mindenkinek, aki szeret csendes, kellemes környezetben futni (vagy biciklizni, vagy bármi mást csinálni), csak kb. egy óra Budapestről autóval. Alig jár arra más, különösen szezonon kívül, szóval kiválóan alkalmas magányos futáshoz. Akár fotózással egybekötve, ahogy én is fotóztam most, és korábban is, akkor, amikor nem télen voltam itt. Íme, néhány kép a hangulathoz:
2019 tél
2016 augusztus
És aztán itthon már a tavasz hírnöke, az idei első tulipáncsokrom (kedvenc virágom) emlékeztett arra, hogy hamarosan nem kell már a téli szett a futáshoz 😀
