Mozi, színház, kiállítás

Az utóbbi időszakban a szabadidőnk egy részét kultúrálódással töltöttük :) Ez jelentette a poszt címében foglalt eseményeket, némelyikből többet is. Az élmények nagyon jók voltak, függetlenül attól, hogy tetszett-e, értékeltem-e a látottakat, avagy nem.

Mozi

A nagy felbuzdulásba, ami a Csillagok háborúja újabb epizódjának megjelenését kísérte, nagyon aktívan nem kapcsolódtunk be, de a filmet azért elmentünk megnézni.

(Forrás)

Kicsit viszontagságos felvezetés után (az egy meglevő 3D szemüvegünk otthon maradt, majd pedig már bent voltunk a moziteremben, és egy nagy adag pattogatott kukoricát sikerült is kiborítanom a székeinkre, amikor is fény derült arra, hogy egy nappal későbbre szól a jegyünk) végülis sikerült 3D-ben megtekinteni ezt a kissé retró "filmecskét". A mű abszolút a gyerekkori érzéseimet elvenítette fel, és ebben nagy része volt annak, hogy Harrison Ford (aki a kedvenc férfiszínészem) volt a vásznon a régi szerepében, és kisebb, de azért jelentős része pedig annak, hogy maga a film is - mármint a sztori - nagyon hasonlított a kezdeti rész történetéhez. A hasonlóságokat nagyon jól összeszedte egy posztban a blogger, akit követek. Pontosan ezeket éreztem/gondoltam a film után. A film szerintem elég látványos, de nem elviselhetetlenül sok az inger, nekem jól feldolgozható (érdekes, hogy amikor néhány évvel ezelőtt a régi eredeti részeket újranéztem a tévében, akkor halálosan unalmasnak éreztem, nem is néztem végig - lehet, hogy ezt a 7. részt is 10 év múlva ilyennek látom majd? :) ).

A szovjet kém bírósági tárgyalása (Forrás)

A másik moziélményünk a Kémek hídja volt a napokban. Már korábban kinéztük a mozifilm előtti reklámban, hogy szeretnénk majd megnézni, de én el is feledkeztem róla,  J-nek jutott eszébe. A jegyvásárlással már sokkal gondosabban foglalkoztunk, így azon a napon látogattuk meg a létesítményt, amikorra a jegyet foglaltuk, viszont most nem sikerült időben odaérnünk (félórával a film kezdése előtt lehet átvenni a lefoglalt jegyeket), így egy kicsit kevésbé kedvező helyről, jobbszélről és 7. sorból néztük meg. A film története érdekes, de feszesnek nem mondanám, azért nem rágtam le a körmömet az izgalomtól. Viszont a cselekmény elég jól követhető, az alakítások nagyon jók, ugyanakkor nekem kicsit unalmas a "szuper amerikai nép" és a "gonosz szovjetek" felállás. Nem bírom ezt az amerikai filmekre olyannyira gyakran jellemző álságosan hazafias felfogást, hogy "a mi kémünk hős információszerző, a szovjet kém maga az ördög". Az is zavart egy kicsit, hogy bár pár hónapja voltunk Berlinben, a filmben nem ismertem fel a helyszíneket, a Fal környéke sem hasonlított különösebben. Ez persze lehet, hogy az én hibám, nem írom feltétlenül a film számlájára. Ahogy utána J-vel beszéltük, a filmet tulajdonképpen két különálló történetre is lehetne bontani, és akár két külön részben is lehetett volna feldolgozni.

A kémek cseréje a hídon (Forrás)

Az egyik az elfogott szovjet kém bírósági tárgyalása, ez egy jogi/ügyvédi témájú, az eljárásra, annak morális és technikai oldalára is hangsúlyt helyező rész lett volna. A másiknak a kémcsere lebonyolításának története lett volna az alapja, mindkét sztori önmagában is vitte volna a filmet. Kétségtelenül Tom Hanks alakítása, pontosabban neve viszi ezt a filmet így, és nagy amerikai hazaszeretet és hazafiasság. :/ Oscart nálam nem ér. Ettől függetlenül megérte megnézni, és le is kötött, de sokat nem tett hozzá az életemhez. :)

Színház

Ezen a héten történt. Hirtelen találtuk ki - J. ötlete alapján megintcsak, ezt nagyon szeretem :) -, hogy menjünk színházba, és a port.hu színházi "szekciójából" J. kb 10 lehetőséget gyűjtött, és abból részben választottuk, részben pedig volt lehetőségünk rá, hogy melyik előadást nézzük meg. Azért a választás mellett a lehetőség, mert már nem minden előadásra, ami tetszett volna, lehetett jegyet kapni. Így nem néztük meg a Pintér Béla és társulata előadásában a Bárkibármikort, az Emberszagot (amit én olvastam, és nagyon szerettem) a Szkéné Színházban, a Meztelen bohócot  a Recirquel előadásában a MÜPA-ban, és így esett végül a választásunk az Istenítéletre a Vígbe, amire még jegyet is kaptunk nem is rossz helyre. A darab elemézésébe nem megyek bele, nem is vagyok jó ebben, és nem is értek hozzá. Annyit azért elmondhatok azonban, hogy egy elég hosszú mű, helyenként eléggé unalmas feldolgozásban, bár hozzátenném, hogy korábban a témáról készült filmet is elkezdtem nézni, de nem sikerült végignézni, nem kötött le. A darabnak voltak sajátosságai, amelyeknek nyilván üzenetük volt, mint például a felemás jelmezek a szereplőkön, illetve az adott korban még nem használatos eszközök (pl. írógép) megjelenése. Bár a wikipédia szerint az első kezdeményt már az 1500-as évek második felében egy olasz feltaláló elkészítette ('scrittura tattile'), azt követően csak az 1700-as években esik szó az írógéphez hasonló szerkezetek készítéséről, használatáról. A színészek játéka tetszett, Stohl Andrást még nem láttam színpadon, tetszett, de az zavart kissé, hogy a bulvárból ismert képe lebegett lelki szemeim előtt (hülye előítéletek...). Talán mégis jobb, ha egy színész kevésbé markánsan és negatívan jelenik meg a sajtóban. Szóval a jó volt, hogy megnéztük ezt a darabot, de talán jobban éreztem volna magam egy másik előadáson.

Kiállítás

Először is, be kell vallanom, hogy nem vagyok járatos a képzőművészetben, így a festészetben sem, így nem is igen értek hozzá, de sosem késő a hiányosságokat pótolni.

A Csontváry géniusza - A magányos cédrus kiállítást néztük meg karácsonyi ajándékként kapott, fix időpontra szóló jegyekkel a két ünnep között. A sajtóban épp akkortájt megjelenő hírek miatt, amelyek a hosszú várakozásról, sorbanállásról tudósítottak, kicsit fenntartással mentem a kiállításra. Nagyon hideg nem volt, de azért nem vágytam az órákig való ácsorgásra a Dísz téri épület bejáratánál. Végül azonban csak kb 20 percet kellett várnunk és bejutottunk. A kiállítás egyes részei - a képeket nem időrendben, hanem tematikusan rendezték el a kiállítóhelyiségekben - nagyon nagy hatást gyakoroltak rám, ezek főleg a mediterrán tájakról, vidékekről, épületekről festett képek voltak, ezekben még nem láttam annyira megjelenni Csontváry elhatalmasodó megalomániáját, bár azért már ezek között is akadt egy-kettő.

(Forrás: http://csontvary-kiallitas.hu/)

A kiállítás egyébként interaktívnak nevezett, ami meglátásom szerint nincs így, mert a multimédiás tartalmak (filmek) megjelenésétől még nem válik azzá. A hely kisebb-nagyobb termekből áll, ahol a kisebbek esetében a kiállítás élvezését gátolta az, hogy nem lehetett rendesen elférni és látni egymástól a látogatóknak. Voltak olyan részei a tárlatnak, ahol nem különösebben találtam megragadónak az ott elhelyezett képeket, egyáb kiállítási tárgyakat. Például a látogatók közül néhányan áhítattal ajánlgatták egymásnak az az írást a falon, amit Csontváry írt arról, hogy a patikáját kire hagyja rá és milyen keretek között. Bizonyára ez nagyon fontos kortörténeti dokumentum, de tartalmában és formájában sem találtam semmi extrát :) De mondom, hogy nem értek a képzőművészethez :)

Mindenesetre, a bécsi Szépművészeti Múzeumban látott festmények, kiállítás érzelmileg jobban igénybe vett, megtalált, Csontváry munkái kevésbé. Ettől még nagyon jó volt megnézni a kiállítást, és jó volt, hogy J. hozzáértéséből kicsit részesülhettem én is.