A Galya Jótékonysági Teljesítménytúrát már idén már 4. alkalommal rendezte meg az Apró Lépések Egyesület, amit autizmussal élő gyermekek szülei alapítottak 4 éve (részleteket az Egyesületről és céljaikról itt lehet olvasni). Öt távon lehetett nevezni a túrára, 2, 10, 20, 33 és 50 km-en. Nevezési díjat nem határoztak meg a szervezők, hanem mindenkire rábízták, hogy mennyit adományozna erre a célra, ők pedig az így összegyűlt összeget az egyesület céljaira használják fel. Nekem ez szimpatikus volt, ezért a "kellemest a hasznossal" felkiáltással (csak hogy a közhelyek ebből a posztból se maradjanak ki :) ) a legjobb megoldásnak találtam.
A 10 km-t választottam tehát, ahol a szintemelkedést 320 méternek írták a szervezők (szemben a 20 km 715 méteres szintemelkedésével, ugye), gondoltam, ezt azért le tudom még küzdeni. Aztán mikor a túra előtti napon ráleltem a tavalyi túrán készült gps track-re, és megláttam ezt a grafikont az útvonalról, kicsit megijedtem :)
Mert persze nem kezdtem újra a futást augusztus óta, mindig "na majd holnap" volt a kezdődátumom :) Hát ennek meg is lett az eredménye, szégyenszemre a kicsit meredekebb részeken úgy félpercenként fogyott el a levegőm/gyengült el a lábam/fáradtam el (és ezek különböző kombinációi), és a túratársak csak úgy húztak el mellettem (na jó, a kisgyerekes családok lassabban hagytak csak le :) ). Nem voltam valami jó társ a túrázni szeretők számára, azt hiszem, de azért abban bízom, hogy lesz még esélyem bemutatni a jobbik formámat is ;)
A teljesítésről
Az erőnlétemmel ugyan volt tehát némi probléma, de az kicsit sem akadályozott meg abban, hogy maximálisan élvezzem a túrát. Nagyon szép idő volt, a kissé erős szél sem jelentett gondot, legalább nem volt túl meleg :) Az erdő csodálatos volt, az ősz színeiben tobzódott (képek a poszt végén ;) ), és a hullámokban kicsit meg-megerősödő szél a hulló faleveleket úgy kavarta, mint télen a szállingózó havat. A peregve lehulló barna, bordó, sárga, zöld levelek őszi zuhatagot alkottak, így - elengedve kicsit a visszafogottságomat - tárt karokkal állva élveztem a levélesőt, vagy egyszerűen csak bámultam a távolabb látható hasonló zuhatagokat.
Nem mondom, néha kicsit zavart a tömeg (öregszem, na, szeretek csendesebb erdőben kirándulni, mások kerülgetése nélkül :) ), de ettől függetlenül tényleg nagyon élvezhető, jó útvonalat járhattam végig. A túra turistajelzésen haladt mindenütt, csak arra kellett figyelni, hogy mikor kell a kékről a pirosra, pirosról a sárgára, majd újra a kékre áttérni. Az útvonalat csak egyszer vétettem el majdnem, de akkor is időben sikerült korrigálni. Útközben a Vörös-kő kilátónál etetőpont is volt, ahol az evés lehetősége annyira elvonta a figyelmemet, hogy elfelejtettem, hogy ott ellenőrzőpontnak is kell lennie, ahol a teljesítményem igazolásához a pecsétet beszerezhetem. De szerencsére a célban voltak olyan rendesek a szervezők, hogy elhitték, hogy ott jártam (biztos még akkor is ziháltam), és megadták utólag azt is, így kerek lett a történet :) Megkaptam a kitűzőt és az oklevelet is, és ezzel az életem második teljesítménytúráját is tudom igazolni (az elsőt 6 éve Hollókőnél teljesítettem).
A túra a Viewranger-en (az utolsó félóra leszámítandó, elfelejtettem leállítani az appot a célbaérkezés után, csak ebéd közben jutott eszembe :) ):
A túra méltó zárása volt az ebéd, ahol a fenomenális palócgulyás feltette az i-re a pontot (közhely alert ;) ).
Éééésssakkorr jöjjenek a képek :)
Menjetek ti is jövőre, nagyon hangulatos és hasznos! ;)
