Hétvégére sikerült végre aktív kikapcsolódást szervezni...a jó idő szinte felhívás volt egy kering...ja nem, egy jó kis túrára. Az igazság persze az, hogy már korábban kinéztem, hogy milyen kirándulás lenne jó, ha megjön a jó idő, és a szabad hétvége együttállása. A Facebookon volt egy írás arról, hogy egy kevéssé ismert, ámde szép és nem nehéz körtúrán csodás látnivalóban lehet része az embernek. Nos, a csodás és a nem nehéz jelzők közül az egyik helyenként nem stimmelt. Vajon melyik? Máris kiderül :)
Az ominózus cikket akkor nem mentettem el. Végül nem volt könnyű, és ha nem is ugyanazt az írást, de ugyanarról az útról szólót megtaláltam. Ez volt az.
A kirándulás egy egyórás autózással indult, hiszen a kiindulási pont a Kétbükkfa-nyereg, ami a Pilisszentkereszt, Dobogókő és Esztergom irányokba haladó utak kereszteződésében található. Klassz, mert van ott egy parkoló, ahol a kocsit ott lehet hagyni bátran. De gyalog is lehet indulni innen, a faluból érkező busznak itt van megállója.
Szóval, a cikkben leírtak szerint vágtunk neki az útnak, ami persze rögtön egy kedves kis emelkedővel indult, így a gyatra erőnlétem miatt máris pihennem kellett a tetején. Követve a leírást, a Fekete-kő kilátójához lekanyarodtunk, ahol kis keresés után megtaláltuk a szép látképet adó pontot.
 |
| Ez a látvány tárul elénk a Fekete-kőről |
Továbbhaladva könnyen lehetett követni a cikkben írt útvonalat. Itt tényleg könnyű terepen, emelkedő nélkül, erdős részen haladhattunk, útközben negyedóra pihenőt tartva megebédeltem (az egyik szendvicset fogyasztottam el a magamnak csomagolt négyből - a maradék hármat vissza is hoztam, de ez most másik kérdés). Eddig minden ott és akkor következett, ahogyan az útleírásban szerepelt. Az Orosdy-rétre is kiértünk, miután menet közben ágakból épített kalyibát, nagyobbacska faodút, és rengeteg kidőlt/leszakadt/elhasadt fát és faágat láttunk az erdőben.
 |
 |
| Fotó: J.J. |
 |
| Fotó: J.J. |
Kellemes volt ez a szakasz, az idő nem volt túl meleg, a fák árnya igazán jól esett, és szúnyogok sem lepték el az embert (persze használtunk szúnyog- és kullancsriasztó spray-t, úgyhogy lehetséges, hogy ezért :) ).
A rétről felmentünk egy viszonylag erősebb emelkedőn a Pilis-tetőre. A Boldog Özséb kilátóba könnyen mászható, egy jól kiépített, biztonságos lépcsős út visz fel. Odafent körpanorámában lehet részünk, ahonnan figyelhethjük a tető melletti platóról ugró siklóernyősöket, de a másik irányba egészen a Dunáig is elláthatunk, sőt, kiválóan látszik a Vác feletti kőbánya világosan virító fala is.
 |
| Fotó: J.J. |
 |
| Fotó: J.J. |
A tetőt elhagyva, az út lefelé vezetett igen hosszan, ami egy idő után szerpentinné vált, és egyre nagyobb kilátást engedett a völgyekre, sőt most oldalról szemlélhettük a siklóernyősök kavalkádját.
Innentől az út kicsit kezdett unalmassá válni, egy idő után beértünk az erdőbe, de nem volt sok érdekesség, csak a bandukolás. Az az igazság, hogy a mgpróbáltatásaink ekkor kezdődtek, bár ezt akkor még nem realizáltuk. Ugyanis ekkor már nem voltunk messze attól, hogy 13 km-nél tartson a megtett távolságunk... és a térképre nézve azt láttuk, hogy alig haladtunk túl az út felén...
A leírás szerint egy kút volt a közelben, ahová le kellett térni a zöld jelzésről, és az idődimenzió itt kezdett megváltozni...a leírás szerinti pár perc séta helyett egy jó negyedórás-húszperces gyaloglás után találtuk meg a forrást. Ekkor kicsit már kezdtünk elkedvetlenedni, de még vitt a lendület, a friss forrásvíz meg feltöltött engem (meg én a kulacsomat, haha).
Nagyon értékelni ekkor kezdtem azt a nagyon ügyes kis alkalmazást, ami legnagyobb bánatomra csak androidos mobilra érhető el (Locus map free), amivel nethasználat nélkül lehet turistatérképen navigálni, és igen jól jelzi az utakat, lehetőségeket. De Neki android van, így pontosan láthattuk, hogy merre kell továbbhaladnunk, hogy ne kerüljünk/ne tévedjünk el. A cikkben a leírás itt már pontatlan volt, annak segítségével itt könnyen a rossz irányba lehetett volna továbbindulni.
Viszont ekkor következett az utunk szerintem legszebb, leghangulatosabb szakasza, amikor egy virágzó, illatos cserjésen keresztül haladtunk, Pilisszentkereszt felett. Csodás érzés volt, igyekeztem képeken megörökíteni, de sajnos a fotók nem adják vissza azt a képet, hangulatot. A halvány rózsaszínes, fehéres virágzatú cserjék keretezték a tájat, bármerre is tekintett az ember.
A vékony ösvény ezután már a falu szélét érintette, kertek végében haladtunk, és már rég túl voltunk a 13 km-es távon...és a tábla, amit éppen elhagytunk, azt jelezte, hogy még 2,7 km van hátra a Kétbükkfa-nyeregig. Ez elkeserített kissé, főleg azért, mert - nyilván a pszichológia illeti ezt valamilyen szakterminussal - tudván, hogy már elértük, sőt meghaladtuk az eredetileg kitűzött távolságot, minden probléma kezdett előjönni: törni kezdett a bakancsom, éhes lettem, húzta a vállam a hátizsák, fájt a lábam stb. Ezek közül mondjuk a bakancs volt a kritikus, a többivel lehetett volna mit kezdeni. Zokniegyengetés, bakancsújrakötés után újra nekivágtunk a hátralevő szakasznak, kihagyva a cikkben itt következő apátsági rom megtekintését. Csak haladtunk előre, elértük a pihenőt, ahol ismét bakancsátfűzés következett, hátha... de nem nagyon. Az Ördög-lyuk mellett is elmentünk végre, és már nagyon örültünk, hogy a leírás szerint még 10 perc után a közepesen emelkedő út kiér a célhoz. Nos, a 10 perc még további kb. félóra volt, és végig, nagyjából legalább 1,5 km-en keresztül erősen emelkedett. Ekkor már csak az a technika segített, hogy kiszorítom a gondolataimból a lábaimat. Úgy kompletten. Nem is kell raknom egyiket a másik elé, hanem csak úgy mennek maguktól, siklanak az út felett. Nincs is talpam sem, amin a kezdődő vízhólyag se fájhat, és a combjaim és a vádlijaim se, semmiképpen. Már nem néztem előre, csak magam előtt a kavicsos utát néztem, és ritkán pillantottam fel, így volt az a jó élmányem, hogy úgy tűnt, gyorsabban fogy a távolság. Végül már amikor látszottak az úttesten haladó autók, akkor is kényszerítettem magam, hogy ne nézzek fel, és olyan volt, mintha hipphopp értünk volna oda. Na jó, nem éreztem így, de ezt beszéltem be magamnak :)
A cikk szerzőjének nem tudom, miképpen sikerült 13 km-t mérnie erre az útra, az én telefonomon az Endomondo 16,1 km-t, az Övén a Locus pedig 18,3 km-t mutatott megtett távolságnak.
 |
| Forrás: J.J. |
Tanulság: fenntartással kell kezelni a mások által írt információkat, még akkor is, ha elég egzaktnak tűnnek, és mérésből származnak.
Azért összességében egy nagyon jó túra volt, a nagy része valóban könnyű terepen. És ha nem 13, hanem mondjuk 20 km-re számítunk, valószínűleg nem lett volna problémánk :) Na, majd a következő!
Addig is, ezt bátran ajánlom mindenkinek, aki szokott néha kirándulni, és szereti a változatos környezetet, az erdős, mezős, sziklás, cserjés szakaszok, a közép-európai és mediterrán hangulatok váltakozását.
Update: A túra útvonala vizualizálva, a Doarama oldal segítségével (köszönet Tóth-Mózer Szilvinek az ötletért):
Addig is, ezt bátran ajánlom mindenkinek, aki szokott néha kirándulni, és szereti a változatos környezetet, az erdős, mezős, sziklás, cserjés szakaszok, a közép-európai és mediterrán hangulatok váltakozását.
Update: A túra útvonala vizualizálva, a Doarama oldal segítségével (köszönet Tóth-Mózer Szilvinek az ötletért):
