2017. július 1., szombat

Portugália - Algarve - Faro



Az idei nyaralásom a kedvenc országomban volt :) Nagyon örültem, amikor néhány hónapja napvilágot látott a hír, hogy a WizzAir az eddigi Lisszabon és Porto vonal mellett már Faro-ba is indít járatot ettől az évtől. Így nagyon figyeltem is a jegyárakat, meg egy depresszívebb áprilisi napon úgy is éreztem, hogy már nagyon muszáj a napfényes gyönyörűséges országomban feltöltődni, így kihasználva a - mostanában egyébként egyáltalán nem ritka - akciót a Wizznél, kedvező áron gyorsan megvettem a jegyet június elejére. Így már csak röpke két hónapot kellett kibírni, és már repülhettem is a napfény, a kedves emberek, a csodás városok és a tengeri herkentyűk országába. (Jó rendben, belátom, hogy ez sztereotip címszavazás lett, de nekem most ezek voltak fontosak az úton :) ) Jöjjön tehát egy nagyon sűrű beszámoló az útról.

Az utazás

Az új járat időpontja igen barátságos, délután indul Budapestről, és 18.10-kor érkezik Faroba, így nem kell hajnalban kibóklászni Ferihegyre (tudom, már nem így hívják, de na), és megérkezéskor sincs még késő a továbbutazáshoz sem. Maga a repülőút a szokásos, hosszú, de legalább kényelmetlen :) (178 cm magas vagyok, szóval az ülések közötti szűk tér 3 óra 40 percen keresztül eléggé megvisel). A faro-i repteret éppen átépítik, emiatt érkezés után úgy érezheti magát az ember, mint ha a gyarmatokra érkezett volna meg a múlt század első felében. Tömeg, csomagok, meleg, por, zaj. De pár perc elég, és átlátni a káoszt :)
A városba bejutáshoz a tömegközlekedés nem nyújt azért nagyon sok lehetőséget, de van buszjárat, ami jó... ha a belvárosba akarsz menni. Ha a város más részében van a cél, akkor hasznosabb a taxi, mert a busz azon túl, hogy ritkán jár, csak a part vagy a vasútállomás irányába közlekedik :) Ha át szeretnénk szállni esetleg, hogy a város másik részére jussunk másik járattal, az szép kihívás, mert a megállókban ritkán jelzi tábla a megálló nevét, így térképen is nehéz megtalálni a megfelelő pontokat. De itt lehet silabizálni a lehetőségeket: http://www.proximo.pt/pt/ A 14-es és a 16-os vonal érinti a repülőteret, így ezekkel kell megoldani a továbbjutást.
Alternatíva tehát a taxi, az ára átlagos, a kb. 3,5 km-es, 6 perces útért az egyetem Gambelas campusáig odaúton 7 eurót, visszaúton 6 eurót fizettem. A taxirendelés megbízható, a diszpécser korrekt, beszél angolul, az érkező autó időre jön, 1-2 perc késés esetleg előfordul. 

A helyi közlekedés

A városban autóbuszhálózat van, 15 vonalon közlekednek a járművek. A buszok igen kiválóak, légkondicionáltak (és többnyire használja is a sofőr a klímát), nincs nagy tömeg, és kényelmes a jármű. Többnyire pontosan közlekednek. Érdemes felkészülni arra, hogy hétvégén, ünnepnapokon igen ritkán járnak a hétköznap 15-20 percenként közlekedő járatok is. A busznak általában nem kell inteni (ahogy az ország más részeiben ez szokás), ha a megállóban állsz, és ráutaló magatartásodból kiderül, hogy felszállnál (tehát nem mélyedsz a könyvedbe akkor is, amikor a busz már odaért), akkor megáll gond nélkül.
Jegyet a felszálláskor lehet venni a buszsofőrtől, 2,25 euro az ára egy vonaljegynek. A busztársaság honlapján írnak további lehetőségekről is, de mi nem találtuk meg azt a pontot sem a buszpályaudvaron, sem máshol a városban, ahol ezek megvásárolhatók lennének, minden információs ponton csak a fedélzeti jegyet mondták nekünk. Így nem nagyon olcsó a buszközlekedés, de olcsóbb, mint a taxi :)
Sajnos a google ebben a városban nem tud útvonalat tervezni tömegközlekedésre, így nagyon nehéz a honlapon levő sematikus térkép és a városban ilyen buszmegállójelzések mellett kitalálni az átszállási pontokat és lehetőségeket:



A szállás

Az AirBnb volt segítségünkre abban, hogy egy igen kiváló, csendes helyen levő, nyugodt, kényelmes és tágas helyen lakjunk, jó áron (cserébe persze távolabb esett a belvárostól, ezért mindig buszozni kellett). 
Egy komplett lakást béreltünk, nappali-étkező és két hálószoba (egy franciaágyas és egy kétágyas), tágas konyha, fürdőszoba káddal, bidével és wc-vel, nagy (mármint hosszú és keskeny) terasszal. A lakás a harmadikon volt, lift nélkül, de volt benne légkondi, és járt a lakáshoz két strapabíró bicikli is.
Érdekes történet, hogy a szállásadó javaslatára szerencsére a bicikliket nem kellett minden nap le- és felcipelni a 3. emeletre, lent hagyhattuk a lépcsőházban, a korláthoz lakatolva. Nem volt útban, mégis első este után reggel az egyik biciklit a nyergére és kormányára támasztva fejreállítva találtuk odalent. Hogy mi volt a szándéka ezzel annak, aki megfordította a járgányt, nem tudom, talán jelezni akarta, hogy nem jól lakatoltuk oda, vagy hogy nem kellene ott tárolni, ki tudja. Az biztos, hogy ránk a frászt hozta, mert átfutott az agyunkon, hogy mi történik, ha ellopják onnan a bicikliket. Attól kezdve ötvenszer körbetekerve, egymáshoz és a korláthoz is hozzálakatoltuk a bicikliket :) Nem volt később hasonló "ijesztgetés" szerencsére.
A buszmegálló 3 percre volt tőle, az utcában, az egyetem bejárata mellett. A közvetlen környéken pékség, kávézók, és egy elég jó étterem is. A szállásadónk nagyon kommunikatív volt, minden szükséges infót megadott. Személyesen vele nem találkoztunk, de mindig elérhető volt telefonon, cseten, emailben. A szálláshelyét csak ajánlani tudom, minden szempontból megérte és kellemes, kényelmes volt. 

Faro


A város látnivalóit mi egy nap alatt bejártuk, bár csak a központból gyalog elérhetőkre fókuszáltunk (a telefonom szerint 7 km-t gyalogoltunk aznap), így a várban, az óvárosban jártunk, illetve megnéztük a Csontkápolnát is (2 euro a belépő), ami egyetlen kápolnahelyiséget jelent, az Igreja do Carmo templom udvarában. Jó tudni, hogy ez a hely vasárnap és szombaton délután zárva van. Az Igreja do Sé (a katedrális) egy nagyon kedves kis téren áll a Centro Histórico (történelmi városközpont) frekventált részén, mellette vonzó teraszos étterem, átlagos ételekkel és árakkal, kedves pincérekkel. Egy ebédet vagy vacsorát érdemes itt elkölteni, és közben hallgatni a harangok játékát (és a percenként érkező, leszálló repülőgépek hangját - ugyanis Faro-ban a reptér olyan fekvésű, hogy az érkező gépeknek el kell repülniük már nagyon alacsonyan haladva a belváros felett, így üldögélés közben meg lehet figyelni, milyen járatok érkeznek, mert szabad szemmel is olvashatók a légitársaságok nevei a gépeken).
A sétálóutcák, a kikötő, a parkok is nagyon vonzóak, hangulatosak. A kávézók kellemesek, a fagyi finom :)

valaki próbálkozik :)


kilátás a kávézó teraszáról

a belvárosban

hangulat

egy étterembejárat mellett

Csontkápolna

Csontkápolna 2

a sétálóutca


A város híres természeti értéke a reptér és a város közötti/körülötti területet, illetve a környező szigeteket magába foglaló Ria Formosa, a természetvédelmi terület. Ennek vannak szebb és érdekesebb, meg kevésbé izgalmas részei. Előbbihez tartoznak a szigetek, ahová érdemes hajókirándulásra befizetni, igény szerint 1-4 sziget meglátogatására egy 12 személyes katamaránnal, fantasztikus túravezetővel (legalábbis Jaime nekünk ilyen volt, szórakoztatva ismeretterjesztő üzemmódja révén rengeteg sok érdekes ismeretnek kerültünk birtokába).

A hajókirándulások

A környéken kihagyhatatlan a hajókirándulás, akár közelebbi, akár távolabbi céljaink vannak. 
A közelebbi cél a fentebb említett szigetek meglátogatása. Mi az Islands4you csapatot választottuk, de a kikötőben egy kis "utcában" több társaság bemutatóhelyiségében is gyűjthetünk infókat, amelyek alapján eldöntjük, mit szeretnénk és mennyiért. Mi is így választottuk ki az Islands4you-t, és a négyszigetes hajókirándulásukat. Az angol nyelvű vezetést választottuk, így kerültünk Jaime katamaránjába. Vele jártuk végig 3,5 órában Farol, Culatra, Deserta és Armona szigeteket, a kirándulás során lehetőség nyílt fürdőzni, madarakat megfigyelni (mondjuk madár pont kevés volt), és az ebéd is fantasztikus volt Armona szigetén (az ára nem volt benne a kirándulás árában, de Jaime és barátai rendkívül finom ételekkel traktáltak bennünket, még az út elején Jaime összegyűjtötte, hogy ki mit választ - háromféle ételből választhattunk - és mire odaértünk, az ebéd elkészült). Ilha Deserta kiemelkedően szép, lakatlan sziget, azaz egy fő lakik ott, aki épp kávét főzött a bódéháza teraszán, amikor ott voltunk. Kis strand is van a szigeten, az oda látogató turisták kedvéért. Armona szigetén egy néhány száz fős halászközösség él, akik Jaime elmondása alapján az ország egyik parlamenti/önkormányzati választása idején azzal hívták fel a figyelmet magukra, hogy megtagadták a voksolást, mire a miniszterelnök azonnal odarepült, és megígérte (majd valóra is váltotta) a hiányzó közművek kiépítését a szigeten :) A négy szigetes kirándulás 30 euro, és ezért gazdag programban és látványban van része az ember lányának (meg a fiának is, gondolom :D ).






mi a középsővel voltunk :)

A távolabbi cél az Algarve-ot fotókon is nagyon híressé tevő barlangok meglátogatása volt, tekintve, hogy autót nem béreltünk, hajóval tűnt ésszerűnek ez a program. Ehhez - mint utólag kiderült, nem a legjobb a legjobb döntés volt - a Seafaris céget választottuk, ahol elvileg a 3 és fél órás, a barlangoknál üvegfenekű csónakokba átszállva beúszó változatot kellett volna kapnunk. De már az egyeztetés is nagyon bonyolultan ment, a fizetés nemkülönben, gyanút foghattunk volna, a transzfer se volt zökkenőmentes (Vilamoura-ból indult a túra, oda kisbusztranszfer vitte át az utasokat Faro-ból). Végül a barlangokat sorra megnéztük kívülről, 3-5 percekben, nem szálltunk át kisebb csónakokba, és a Benagil barlangot, ami a leghíresebbnek számít, azt is csak a bejárata előtt hánykolódva néztük, a hajónk nem fért be a barlangba, és nem is mert nagyon közel menni a kapitány, mert erős volt a hullámverés. Utóbbi dolog nekem ráadásul tengeribetegséget is hozott (amiben eleddig még nem volt részem), így a visszafelé utat mereven a látóhatárt bámulva ültem végig a fedélzeten, és erősen koncentráltam az ebéd viszontlátásának elkerülésére. Jelentem, sikerült megúszni :) Néhány kép azért az útról:






voltak, akik beúsztak a barlangba

nagyon hangulatos partszakaszok vannak erre

Olhão

Laza egynapos program volt a szomszédos kisvároska meglátogatása. Olhão kb. 10 km-re van Faro-tól, így vonattal 10 perces út után meg is érkeztünk a város csendes vasútállomására. A jegy olcsóbb, mint egy vonaljegy a faro-i buszra: 1,40-ért repített oda bennünket a Portugál Vasutak. A jegyeknek és időpontoknak itt lehet utánanézni: https://www.cp.pt/passageiros/pt (jobb felső sarokban lehet a nyelvet angolra váltani).
A városkában nagyon hangulatos régi városrész található, eltérő kissé a faro-itól, itt is érzékelhető viszont az építészeti megoldásokban az évszázadokkal ezelőtti mór megszállás hatása. 
Kedves terek, szűk utcák, hangulatos kezdeményezések vannak errefelé, nekem a hangulata jobban tetszett, mint Faro-é, bár azzal sem volt bajom egyáltalán. Különösebb célunk a városban nem volt, nem tűztünk ki megnéznivaló látványosságokat magunk elé, csak mentünk a fejünk után, amerre épp jól esett. Egy ideig fagyizót is kerestünk, ám azt itt nem találtunk. Csak jégkrémet tudtunk végül venni, az ekkorra már 30 fok fölé kúszó hőmérséklet miatt már szükségünk volt némi hűsítésre.
Itt írom, de előbb kellett volna: muszáj naptejet használni, annak is, aki könnyen barnul, nem ég le, mert nagyon erősen perzsel a nap, és pillanatok alatt éghet le az ember bőre (én a lábfejemet nem kentem be a városban mászkáláshoz, le is pirult a szandálban, és néhány nap múlva foszlányokban jött le a bőröm ott. Máshol azonban nem.).
Néhány kép a városról, a benyomások miatt :)






Faro Beach

A szállásunkról biciklivel megközelíthető volt a part, így egy-egy fél napot töltöttünk ott a nyaralás elején és végén. A part nagyon kellemes, széles, homokos. Éttermek, kávézók sorakoznak felette, ahol az árak nem nagyon alacsonyak. A parton azonban 15 euróért egész napra bérelhető a két napozóágy egy nádfedeles napernyővel, és ehhez az árban "pincér" is van: a bérlést intéző munkatársat oda lehet hívni a napozókhoz, és lehet neki rendelést leadni ételre, italra, amit ő kihoz. Fel sem kell állni a nagy pihenésből, napozásból :D 
A víz elég hideg, június elején kb. 17 fokos volt, és a helyi vezetőnk szerint ez nem is nagyon változik az év többi időszakában sem, esetleg 18, extrém esetben 19 fokra is lehet számítani bizonyos időszakokban, a Golf-áramlatnak köszönhetően. Sokakat amúgy nem zavart a 17 fok, bátran fürdőztek, labdáztak a lassan mélyülő vízben. 




Étkezés

A városban nem nehéz étkezéshez jó helyet találni, akár a belvárosban, akár az egyetemhez közeli részen vagyunk. A tenger gyümölcsei, halak minden mennyiségben, és számomra még mindig áttekinthetetlen sokszínűségben (pl. többféle kagyló), elérhető árakon vannak a legtöbb helyen, és gyakori a marhából készült ételek kínálata is, és a csirke is többféle variációban választható. A saláták is változatosak, és nagy adagokban szolgálják fel őket. Az árak a turistás helyeken (mi most főleg ilyen helyeken ettünk) 9-15 euró között mozognak, a kevésbé átlagos ételek 15-30 euróra is rúghatnak. A vinho verde (zöld bor) szinte mindenhol nagyon finom és nem drága, érdemes az ebédhez, vacsorához azt kérni, könnyű, frissítő hatású, a nagy melegben jól esik. 9-13 euro között mozog egy üveggel (0,75 l). Mi a Casal Garcia-t szerettük ezek közül, ez kisüveges változatban (375 ml) 6 euro, nagy üveggel 12 euro. Mi több alkalommal is visszatértünk a régi városrészben található Taberna Modesto nevű étterembe, ahol mindannyiszor finom, nagy adag ételt kaptunk. Jó szívvel ajánlom ezt a helyet mindenkinek.

nememlékszemmilyen hal

cataplana dos mariscos

polipsaláta

fokhagymás tintahal olhao-i módra


Legközelebb egész biztosan úgy töltöm majd el itt a szabadságomat, hogy autót bérelek. Vagy sokkal messzebbre is elutazom vonattal, nyugatra és keletre is. Tavirát többen is ajánlották a helyiek közül, de arra már nem maradt idő. 
Nagy szerelmem Portugália, az országnak már több régiójában is jártam, legtöbbször a középső régióban. Itt délen egyszer, egy rövid, félnapos kiránduláson voltam 5-6 évvel ezelőtt. Nagyon jó döntés volt, hogy ide jöttem, egy másik Portugáliát is láttam, mint eddig, ez is tetszik, meg az eddigiek is tetszettek. :) Itt sokkal többen és sokkal jobban beszélnek angolul (én meg egyre rosszabbul, de ez más tészta), a szezon előtti vagy eleji időszakban még nincsen sok turista, az árak még alacsonyabbak, az idő még nem olyan meleg, de már nagyon jó akár strandolásra is (az egy hét alatt végig sütött a nap, eső nem volt, és 26-28 fok körül volt napközben (kivéve Olhão-ban, ahol kicsivel 30 fölé ment). A közbiztonság jó, nincsenek zaklató gagyiárusok, tukmálóemberek, olyan nagyon emberi és élhető az egész. 
Jövök még, Portugália! 💗