Marie Antoinette

Forrás

Nem, nem történelemről szóló poszt lesz, nyugi. Azaz...de, mégis. A saját "történelmem" szempontjából is, és az 1700-as évek témája kapcsán is. :) Megnéztük ugyenis a Marie Antoinette című musicalt.

Az én szempontomból a történelmi pillanat az volt, hogy először voltam az Operettszínházban. Nem állítom, hogy ez volt életem vágya, de örültem, hogy egy újabb színtéren élvezhetem a művészeteket. Több színházban voltam már, természetesen, olyanban is, ahol musicalt is láttam, de az Operettszínház még nem volt ezek között eddig.

A történelmiség valódi dimenziója pedig ugye a Mária Terézia lányáról, életéről, bukásáról szóló történet, amit a darabban kicsit - valójában nem is olyan kicsit - új fókusszal dolgoztak fel. Erről az időszakról, az eseményekről elég sokat tanulhattunk már iskolai pályafutásunk során. A darab ezt árnyalta tovább. Hát, nem tudom.
Régen láttam már musicalt színházban, és nem is sokszor, talán kétszer vagy esetleg háromszor, de csak a legutóbbira emlékszem, amikor a Mamma Mia-t láttam egy londoni kiruccanás során a Novello Theatre-ben. Az elég jó volt, az ismert dallamok, a jó énekesek, a klassz színpadkép és díszlet jó élményeket adott, élvezetes volt a kikapcsolódás. Mindenesetre, kicsit elszoktam azóta az ilyen színházi élménytől.

Most az Operettben - miután sikeresen kiváltottuk a jegyünket, amit egy újságelőfizetésen nyertem - kicsit fura közeg fogadott. A nézők már gyülekeztek fél órával az előadás kezdete előtt, és hát az átlagéletkor elsőre kicsit magasnak tűnt...aztán kicsit alacsonynak...szóval meglepő volt, hogy főleg az életkori spektrum két végét képviselték nagyobb arányban. Mintha a nagyszülők jöttek volna unokáikkal :D és mi egyik csoportba sem illettünk. :) Azért ezen túllendültem.

A darab kis késéssel kezdődött, és ekkor eszembe jutott azonnal a múlt héten látott bohózat, ami egy színdarab előadásának színfalak mögötti közegében zajló életet jelenítette meg. Vajon itt is civakodnak a szereplők a kezdés előtt? Vajon stresszes a rendező és a koreográfus? Akadályozzák vagy segítik egymást a rivális színészek a darab közben?

Persze ebből semmit nem láthattunk most, de ez a kérdés végig motoszkált a fejemben. Ez azért sem volt különösebben nehéz, mert a darab olyan nagyon nem kötött le, be kell vallanom. Addig jobban vonzott, amíg minden főbb szerepet játszó meg nem jelent a színen legalább egyszer, és hallhattam, hogyan énekel. Utána már csak Axel von Fersen gróf megjelenéseit vártam :) jó, még esetleg Oléans herceget is. Néha azzal is foglalatoskodtam, hogy a kisebb szerepekben megpróbáltam felismerni, hogy ki lehet a színész/énekes (nem hoztunk magunkkal színlapot). 

Ahogy ebből is bizonyára látszik, nem volt túl izgalmas a darab. Viszont az újszerű megközelítés, ahogyan láttatja Marie Antoinette-t, akit eddig inkább üresfejű, butuska ámde hivalkodó, pénzszóró, fényűző életet élő, a néppel nem törődő királynéként ismertünk tanulmányaink alapján, az érdekes volt. Egy fiatal, tapasztalatlan lányként idegenbe kerülő (férjhez adott), ott ellenséges fogadtatásban, gáncsoskodásban részesülő, ezért vagy másért, de mindig ügyetlen és rossz döntést hozó nőt látunk, aki próbál túlélni az ellenséges környezetben. Férje, a király zárkózott, vele kedves, de a birodalom ügyei iránt nem érdeklődő, emiatt hatalmi harcok, ármánykodás uralkodik a háttérben, amiben a folyton a helyzetet rosszul felmérő Marie csak bukdácsol és ellenségeket szerez. Az egyetlen, ami élteti, a gyerekei, és Axel von Fersen, a svéd gróf, akivel szerelmesek. Az új nézőpont másik fókusza pedig az az utcán élő, a lázadásban élenjáró, a herceg által saját céljainak érdekében felhasznált lány, Margrid, akiről a darab második részében kiderül egy meglepő dolog. - SPOILER KÖVETKEZIK - A lány apja Marie apja is. Azaz féltestvérek. Van egy kis halvány szál azzal kapcsolatban is, hogy Axel Frensen irányába táplál valamiféle szerelmi érzést, de ez nehezebben megragadható. Ez mondjuk érdekesebbé teszi a darabot, de nem állítanám, hogy innentől lekötötte minden figyelmemet.

Mindez talán azért is volt, mert - bár én nem értek a zenéhez, és zenei hallásom is nagyon gyatra, de - egyrészt többször éreztem a hangzást hamisnak, falsnak, másrészt a dalok dallama, vezetése számomra több esetben sem volt kellemes. Laikus módon úgy tudom ezt kifejezni, hogy olyan érzés volt, mint ha véletlenszerűen, improvizálva a dallamot, énekeltek volna a színészek. Nem volt harmonikus a hangzása számomra. Helyenként kellemetlennek is tűnt. Persze ez lehet, hogy csak az én ízlésemnek volt ilyen, és másoknak tetszett, de azt majd megírja más. :)

A díszlet viszont tetszett, jól jelenítette meg a csillogó palotát, az utcai sötétséget, a forradalmi barikádot és más színtereket is. Nagyon profinak tűnt a díszlet mozgatása, sehol nem éreztem, hogy annak ne lenne funkciója, szerepe, és a technikai kivitelezés is gördülékenynek tűnt. 

Szóval, a musical így, hogy a jegyeinknek nem volt költsége, egy élménynek jó volt. De ha fizettem volna érte, most kicsit mérges lennék, hogy mire adtam ki ezreket (megnéztem, az a két hely, ahol ültünk, 7600 Ft/db áron kapható a későbbi előadásokra).

P.S.: Azóta kiderült, hogy a címszerepet játszó Polyák Lilla és a Fersen grófot játszó Gömöri András Máté egy pár lettek az életükben is :) Sok boldogságot nekik :)