Az idei tavasz egyik fénypontja az áprilisi kikapcsolódás pár napja volt. Az utam ekkor a dél-olasz térségbe, egész pontosan Szicíliába vezetett. Már egy ideje nézegettem a repülőjegy árakat, és mindig vágyakoztam arra, hogy az olcsó lehetőségek kihasználásával egy kis betekintést kapjak a világnak, Európának ebbe a régiójába is. Végül idén sikerült ezt megszervezni, és három napot tölteni Szicília egyik városkájában, Cataniában. Sajnos most kevés fotót tudtam készíteni, nézzétek el, ha azok sem olyan szuperek. Majd legközelebb jobban igyekszem.
A repülés
Hosszas próbálkozás után végül sikerült egy viszonylag jó áron elérhető jegyet elcsípni, és mint egy 1 óra 40 perces repülés után landolni Cataniában a Fontanarossa repülőtéren. Ez egy nagyon kicsi repülőtér, leszállás után igen hamar az épület előtt találtuk magunkat, ahol rögtön magunk előtt láttuk az Etnát is. Csak nagyon halványan pipálgatott a teteje. Viszonylag hamar sikerült megtalálni a buszt, ami bevitt a városba. A Google szerint ez 30-40 percet igényelt volna, de sokkal hamarabb, kb. 10 perc múlva azon kaptuk magunkat, hogy már túl is mentünk azon a megállón, ahol le kellett volna szállnunk. Így éppen a vasútállomás előtt sikerült leszállunk a buszról. Ezért egyúttal arra is lehetőségünk volt, hogy egy kicsit sétáljunk a városban a szállásunk felé.
A szállás
Airbnb-n foglaltuk, pici, két fős stúdióként; mondjuk ezt nagyon nagy jóindulattal lehet az ilyen típusú szálláshelyre ráfogni. Ez valójában egy 3x3 m-es, nagyjából négyzet alakú helyiség, ahol az egyik sarokban egy konyhaszekrény, a másik sarokban egy asztal két székkel, a harmadik sarokban egy két személyes ágy, a negyedik sarokban pedig egy ruhásszekrény állt. Itt nyílt a szoba méretéhez képest viszonylag nagy fürdőszoba ajtaja, ahol megtalálható volt a szokásos olasz módi szerint bidé és wc is, és a sarokban meghúzódott egy kis zuhanyfülke is. A fürdőszobát egy hatalmas mosdókagyló uralta amúgy. A a harmadik emeleten levő stúdiónak egy pici lőrésszerű, rácsos ablaka nyílott az utcára, legfőbb ékessége viszont egy fedett, nagyméretű terasz, igaz, ez közös használatú volt a szomszédos apartmannal.
Mit láttunk?
Az első napon az érkezésünk után, miután a szálláshelyünket ügyesen megtaláltuk és elfoglaltuk, elindultunk a szállásadó javaslata szerinti legjobb halétterembe, hogy némi táplálékot vegyünk magunkhoz. Itt már megjegyezhetem, hogy a szállásadónk kiváló javaslatokat, tippeket adott éttermekre, kávézóra, pizzériára, és bárokra is. Ezúton is hálámat fejezem ki neki ezért 😀.
Miután jól laktunk és felfrissültünk, nekivágtunk a város főutcájának, hogy egy kicsit körbe szimatoljunk, milyen is ez a városka. Azt hiszem, azt lehet mondani, hogy nagyon aranyos, színes, szagos, dél-olasz hangulat lengte be a környékét. Sajnos nem indítottam el az órámon a sétánk útvonalának rögzítését, és így néhány nap távlatából már nem is tudom pontosan felidézni, hogy merre is jártunk. De abban biztos vagyok, hogy a főbb látnivalókat már ebben az első néhány órában megtaláltuk. A Dóm téren a templom, a sétálóutca távolabbi részén a római kapu, vagy onnan nem messze a Bellini park, ezek mind hozzájárultak az első szuper benyomásaim kialakulásához. Szintén a szállásadónk javaslatára, már ekkor megkóstoltunk néhány finom süteményt, fagyiztunk, prosecco-t ittunk, és természetesen iszonyú finom olasz kávékat ittunk. Ezzel ezt a napot ki is maxoltuk, azaz mégsem, mert zárásképpen a Vermut nevű szórakozóhelyre ültünk be, harapni valamit vacsorára és inni némi frissítőt. A hely zseniális, pici, alternatív, és nagyon finom és változatos ételeik vannak. Mindenkinek meleg szívvel ajánlom!
A következő két napon az időjárás határozta meg a programunkat. Következő napra szép tiszta, napos, meleg időt jelezték előre, míg az azt követő napra ugyan meleg, de kevésbé napos, inkább párás, fátyolfelhős időt mondtak.
Ezért a következő napot Taormina meglátogatására szántuk, ahová busszal mentünk el. Nem állítom, hogy nagyon egyszerű volt megtalálni azt a helyet, ahonnan a távolsági buszok (Interbus, Etna trasporti) indulnak, és azt sem, hogy kedves volt a buszjegyet árusító cég pénztárosa, de végül mindezeket az akadályokat ügyesen legyőztük, és a buszon nyugodtan ücsörögve haladtunk Taormina irányába az autópályán. A buszjegy ára 5,1 € fejenként egy irányba. Maga Taormina nagyon szép, a hegyoldalba épült kisváros, ami tele van látnivalókkal… és rengeteg, de tényleg rengeteg turistával. Pedig még csak előszezon van, vagy talán még az sem, de a kevésbé meleg klímájú országokból ebben az időszakban érkeznek a hatalmas turistacsapatok. Ugyanakkor a külföldiek mellett rettentő sok olasz turistával is találkoztunk itt, ami jó hír is lehetne, de sajnos a tömeget ők is nagyon növelték, így ez a kisváros számunkra relatíve élvezhetetlennek bizonyult. A nagy tömeg mellett az árak is rettentően magasak, itt akár három-, négyszeres árakkal is találkoztunk a cataniai árakhoz képest. Ugyanakkor most még lehetett találni olyan, kicsit eldugottabb helyen levő éttermet, ahol ugyan nem olcsón, de csendes, békés, árnyékos helyen nagyon finom ebédet lehetett enni. Itt a pincérek is nagyon kedvesek voltak, amit a cataniai helyeken is tapasztaltunk, ha szórakozóhelyekre, vendéglátóhelyekre gondolunk, és nem pedig a közlekedéssel kapcsolatos helyekre. Aki Taorminába látogat, az mindenképpen számítson a tömegre, a magasabb árakra, és emellett a jó kis dél-olasz tempóban közlekedő autókra, és ami nagyon nagy létszámban található még Szicíliában, az elektromos motorokra. Ez az utóbbi azért is veszélyes, mert gyakorlatilag hangtalanul közlekedik, így nehezen lehet kiszámítani az érkezésüket a zegzugos kis utcákban. Összességében Taormina szép, sőt csodálatos, de nehezen élvezhető a tömeg és a száguldozó autók, motorok miatt.
Utólag visszatekintve, lehet hogy inkább ott töltöttük volna szívesebben ezt a napot, ahol a busz elhaladt a parton (Giardini Naxos), mielőtt a taorminai szerpentinen kezdett felkapaszkodni. Ott nagyon szép partot láttunk, sziklásat és homokosat is, színes házakat, buja növényzetet, és kevés embert.
A következő napot, amikor már nem volt szikrázó napsütés, Catania további felfedezésére akartuk szánni. Ebben kiemelkedő helyet foglalt el az a törekvésünk, hogy mindenképp lemenjünk a tengerpartra, a strandra. Ennek megvalósítása nem kis nehézségekbe ütközött, ugyanis ebben a kisvárosban nincsen parti sétány, nem lehet a város központjában könnyedén lejutni a tengerpartra. Először a vasútvonal határolja el a várost a parttól, utána pedig a kikötő létesítményei sorakoznak. Mi gyalog indultunk el a szállásunkról a térképen felfedezett szabadstrand (Spiaggia di Catania) irányába, ami nem volt messze, kb. két-két és fél kilométer. A nehézséget az jelentette, hogy olyan utcákon, olyan városrészeken haladtunk keresztül, ahol megtapasztalhattuk az igazi, koszos, szemetes, elhanyagolt környezetet. Sok helyen járda nélkül, vagy nagyon keskeny gyaloglóhelyen lehetett haladni, és a beszólogatások, a bámulás gyakoriak voltak. Különösen az idősebb olasz férfiaktól lehetett ezt tapasztalni, a fiatalabbak és a feketék nem foglalkoztak ilyesmivel. Én 180 cm magas vagyok, és szőke. Mondjuk úgy, hogy ez itt nem volt előny számomra. A catcalling nem kellemes, és nem lehet azzal elütni, hogy ez itt a kultúra része. Ettől függetlenül ez a séta a tengerpartra nem volt rossz, érdekesnek mondható inkább, és olyan emberek életébe lehetett egy picikét bepillantani, akik nagyon máshogy élnek, mint én. Végül sikerült a strandra lejutni, ahol azon aggódhatunk egy picit, hogy vajon mindjárt szakadni kezd-e az eső. A tenger felől ugyanis erősen szürke fellegek látszottak.
Végül nem esett, ücsörögtünk egy kicsit a homokban, próbáltuk megértetni az ott szolgáltatásukat ajánlgató ázsiai masszőrökkel, hogy egészen biztosan nem szeretnénk sem a talpunkat, sem a hátunkat masszíroztatni velük. Azt is láttuk, hogy az olaszok már készülnek a nyári szezonra, már éppen rakták össze a napernyőket, napágyakat a parton. Visszatérve a városba a partról, elsétáltunk a központi parkba, beültünk néhány helyre, élveztük a zsongást, a hangulatot, a hangzavart. A város belül nem olyan szemetes, mint a külső részek, bár a piac után, amikor az árusok már összepakoltak, elképesztő állapotokkal lehet találkozni.
Viszont ez nincs ott sokáig, mindig jönnek a takarítók, a kukások és egy-két óra múlva már nyoma sincsen a rengeteg szemétnek.
A közlekedés
Na ez is megér egy misét! Az autók gyorsan közlekednek, nem előzékenyek, néha úgy érzi az ember, hogy a zebra túloldalára születni kell. Nagyon figyelni kell, hogy nehogy lelépjünk akkor, amikor a sofőrök úgy gondolják, hogy a gyalogos a járdán marad. És akkor még nem ejtettünk szót a (z elektromos) motorosokról. Néha úgy érzi az ember, hogy a zebra csak egy emlékeztető az autósoknak arra, hogy rajtuk kívül gyalogosok is előfordulhatnak.
A másik kaotikus terület a tömegközlekedés, méghozzá a helyi közlekedés. A távolsági buszok viszonylag pontosan közlekednek, jobbára kiszámíthatóak, plusz-minusz 10 perccel lehet azért közelítőleg számolni. De a helyi buszok, valamint a repülőtérre közlekedő autóbuszok kifejezetten kiszámíthatatlanok. Például a hazaindulásnál már azt vizionáltuk, hogy a városban rekedünk, mert egyik, a repülőtérre közlekedő busz sem jelent meg akkor, amikor a menetrend szerint kb. ott kellett volna lenniük (és itt félórás intervallumokra gondoljunk legalább 😀). Aztán amikor megjelent az egyik, akkor a sofőrje azt mondta, hogy ő valójában nem is közlekedik a repülőtérre. Várjuk meg inkább a másik buszt. Vegyük meg a jegyet az automatából. Persze az automata nem működött. Szóval összességében ehhez sok türelem, nyugodt személyiségtípus szükségeltetik szerintem 😀 viszont végülis kijutottunk a repülőtérre, időben ott voltunk, szóval nem is értem, miért is izgultunk 😀 Komolyra fordítva a szót, ebben mindig kell lenni egy B, meg egy C, meg egy D tervnek is az ember fejében, és akkor talán biztonságban érezheti magát. Relatíve.
Az ételek
Ahogy említettem, a házigazdánk sok nagyon hasznos tippet adott az étkezéssel kapcsolatosan, így javaslatára kipróbáltuk pl. az arancino-t, a granitát is. Az első lehet húsos (ragus), spenótos és pisztáciás is (pisztáciás minden is lehet :D ), a granita (ami egy szorbetalapú, jégkásaszerű dolog, amit brióssal esznek) lehet csokis, természetesen pisztáciás, mandulás és talán még narancsos is.
Mindkettő nagyon finom, érdemes mindegyik változatukat megkóstolni! Sajnos nem próbáltuk ki, de nagyon látványos volt a kis piacon (halpiac) a különböző, pici adagokban porciózott tengeri herkentyű.
Legközelebb egészen biztosan megkóstolom!
A negyedik nap már a haza utazás napja volt, és mivel korán indult a repülünk, ezért erre a napra már csak a duty free shop ban való vásárlás maradt :-)
Összességében nagyon megéri, nagyon izgalmas, érdekes, számomra kicsit újszerű is volt a szicíliai kisváros, legközelebb talán úgy térek vissza, hogy több időt tölthessek itt, és a sziget minél nagyobb részét bejárhassam. Érdekel még Ragusa, Siracusa, Noto, és sok más kis és nagy város, falu és persze a csodálatos tengerpartok. Menjetek ti is!
